> Ilyet nem tehetnek tömeges méretben, ez a lényeg!
Ez a "mindenki nem kaphat egyest" dolog már általánosban sem jött be. Ha nem fizetnek, elzárják akár 100.000 embernek is, vagy nem zárják el, hanem egyesével bíróságra viszik az ügyeket és behajtatják a tartozásokat. Szal jó nagy barom egy ötlet.
Szép lassan elvesztik majd a tulajdon jogukat az ingatlanjuk felett. Aztán majd bérelnek valamit, kisebbet, olcsóbbat. Most történelmet írunk, hiszen még csak az elején vagyunk ennek a kibontakozó gazdasági válságnak, ez benne lesz a töri könyvekben párszáz év múlva, persze ha lesz még akkor civilizáció.
Gondolom rendesen termeli a stresszhormont a szervezete azoknak az embereknek, akik már most tudják, hogy nem fogják tudni fizetni, fenntartani a saját tulajdonú ingatlanjukat és milyen boldogok lesznek majd, ha megoldódik ez a tarthatatlan helyzet. Ha megszabadulnak a korszerűtlen, fenntarthatatlan ingatlantól és a kormány segítségével egy modernebb, fentartható bérlakásba költözhetnek, élethosszig tartó bérletiszerződéssel, a régi ingatlanjuk tulajdonjogáért cserébe. Lakni kell valahol.
Akár a nagy multicégek, google, meta, stb is indíthatnának bérlakás programot, pénzük van bőven. Felépítik az új, okosított, modern lakóparkokat, a régi, elavultak helyén, amit az egykori tulajok visszabérelhetnek. Ezek az új lakások már megújuló energiával lennének fűtve, jól szigeteltek és fenntarthatóak lennének. A karbantartás, üzemeltetés a multicégek feladata lenne. Írnának egy hasonló, könnyen átlátható, értelmezhető ÁSZF-et mint a Google, vagy a facebook és amíg azt betartod és fizeted a bérletidíjat addig ott lakhatsz. Ha megszeged, repülsz. Ez lehet a fenntartható jövő útja, különben végünk.
De ugyebár csak nálunk drága az energia...🤔🤔 Erről is Orbán Viktor tehet nyilván...
Amúgy a Németországban élő unokatesóm konkrétan elmondta, hogy számítása szerint csak a rezsiárak havi plusz 5-700 eurót fognak elvinni a családi költségvetésből az egy évvel ezelőttihez képest...na ők kb annyit tudtak havonta megspórolni, mert albérlet is drága...és egyébként az is drágul még.
Erről is Orbán Viktor tehet!!🤣
9-es, de ez így nem jó, mert akkor létrejön egy nagy, elkeseredett éhes tömeg, amit kezelni kell valahogy. Még lázadni kezdene a mindenét elvesztett, elkeseredett tömeg! Ezt szőrmentén kell megcsinálni, hogy a tömegek úgy érezzék, hogy szerencsések, hogy legalább bérelni tudnak egy akár jobb minőségű lakást.
7#
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!