Trianonnal visszakapta a magyar nép azt, amit a kisebbséggel művelt az elmúlt pár évszázadban?
Trianon egy pofon volt, amiért folyamatosan a történelem rossz oldalára álltunk, a legtöbbször önként, viszont ez akkora pofon volt, hogy máig nem változott itt semmi.
Kéne még 1 Trianon, hátha, abból már tanulnánk végre valamit!
2-es!
Sokáig nem kell rá várnod, már most megvannak az alapok ahhoz, hogy az ország 4 megyéje is kiválhasson az országból.
15:51: valóban. Jelenleg is az ország vezetése és az itt őrjöngő trollok nagy része is egy undorító gaztetteket, agresszor nagyhatalom mellett kötelezte el magát, egyedüliként Európában.
Érik az a következő nagy pofon.
Ez csak a szokásos hamis túlzása a valóságnak. Leegyszerűsítjük a végletekig, mert ezt értjük meg, fel sem tűnik, hogy ezzel el is tüntettük belőle a lényeget.
Trianon szimplán a győztes nagyhatalmak szokásos elkapkodott, ám ki nem hagyható cselekménye volt. Megmutatni a világnak, hogy mi győztünk. Természetesen a részletek sok mást is megmutatnak, és abban van nemzetiségi politika is, meg sok egyéb is minden nemzet részéről volt benne emberi nagyravágyás, emberi beképzeltség, nemtörődömség vagy éppen ismerethiány. Minden fontos vonását az eddig megírt sok tanulmány sem tárta még fel. Az ilyen megfogalmazás pedig végképp hiteltelen és hamis.
Nem igaz, hogy a nemzetiségek el lettek volna nyomva. Történelemhamisítás.
Azt pedig honnan veszed, hogy a nemzetiségek nem akartak az országhoz tartozni? Az egyetlen népszavazáson is a Magyarországon maradás mellett döntöttek, azon kívül legitim demokratikus döntés nem volt, népfelkelések is csak Magyarországért törtek ki.
De egyébként is, a csehek seggét éppen csak nem nyalták ki az osztrákok, és így is függetlenedni akartak. Inkább valóban el kellett volna nyomni a nemzetiségeket, tűzzel, vérrel és vassal, ahogy pl. a franciák vagy az angolok csinálták.
Ha te ezt komolyan gondolod, akkor nagyon rosszul látod.
A békediktátum születése, annak aláírása és kikényszerítése egy konkrét politikai alku és kicsinyes megtorlás volt... olvass nyugodtan utána.
Ennek semmi köze Magyarország ezeréves történelméhez.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!