A fideszesen az iskolák bezárásának is tapsolnak?
Eddig minden intézkedésnek örültek. Nem támogatták a tanárokat, akik éhbérért dolgoznak, sőt támadták őket amikor tüntettek. Ugyan így az orvosokat is, mikor a fidesz kicsinálta az egészségügyet. A legnagyobb covid vészhelyzetben mondott fel miattuk 5000 ápoló és rengeteg orvos. Most annak is örülnek, hogy a fidesz hazudott nekik, átvágta őket, mert nem tartja meg a rezsicsökkentést, holott azt ígérte,hogy igen.
Ennek következtében az én 60km-es körzetemben 2 iskola fog bezárni, mert nem tudják kifűteni, és van még egy ahol még abban gondolkoznak, hogy megoldható e hat osztályt 2 teremben tanítani egyszerre. Mert a fidesz ahelyett hogy az iskolák ovodák fűtését legalább támogatná, eladott 500millió köbméter gázt szerbiának mert nekünk olyan sok van hogy eladásra is futja. Az ovik meg iskolák meg bezárhatnak, vagy fagyoskodhatnak a gyerekek!
Na, de jó fideszes mondás szerint: "aggyá két púlóvert a gyerekre oszt nem fog fázni"
Semmi sem számít csak ne a gyúcsány fercsi legyen:DDD
Nevetséges,ostoba bohócok és ezek szavaznak🤡🤡
Ja és nem vagyok fercsi párti de már lassan az is jobb vót mint ez.
"a fidesz kicsinálta az egészségügyet"
Pártállástól függetlenül.
Az egészségügyön sose volt mit "kicsinálni", egyik rendszer se merte megreformálni.
"Az egészségügyön sose volt mit "kicsinálni", egyik rendszer se merte megreformálni."
Így van, de amúgy az nagyon sokba kerül, és emiatt egész világban pocsék (vagy drága). Angliában is már pont olyan, mintha magyar lenne.
#3
Igazad van, nem pontosan fogalmaztam. Úgy, gondoltam, hogy amár lapból szakadék szélén álló egészségügyön rúgott egy akkorát, hogy az bezúgott a szakadékba!
6!
Sajnos saját tapasztalatom van.
Az egészségügyből főként nem a pénz hiányzik.
Szervezetlen.
El kellene érni, hogy egy kórház, rendelőintézet élén egy menedzser álljon. A vezetés ne orvos legyen. (egy autogyarat se autoszerelő vezet).
Sajnos az egészségügy túlterhelt, és ennek egyik jelentős oka az, hogy sokan "feleslegesen" kapnak magas szintű ellátást. (a jogosultság az egyik, a másik a szakmai ok)
Az hogy ingyenes az egy kegyes hazugság, semmi sincs ingyen. Ami ingyen van azt pazaroljuk, ezt is.
#7
Az egészségügy akkor kezdett még inkább összedőlni amikor kötelezővé tette az egészségügyben dolgozóknak az oltást, így az alapból kevés ápolóból még több mint 5.000 felmondott. Később azokat az orvosokat akarták börtönnel sújtani akik nem ugráltathatók 0-24 ben az ország bármely pontjára. Ezért sok orvos feladta a praxisát, mert ezt nem tudta vállalni. Nemrég 40km-es körzetünkben az összes fülorrgégész szakrendelő bezárt pénzhiány miatt, mind magán lett. A háziorvosunk leadta a praxist mert olyan keveset keres, hogy nem tud megélni belőle.
"Az egészségügy akkor kezdett még inkább összedőlni"
Én ugyan nem vagyok orbánista se, meg az összes többit se tartom többre, de a magam részéről egészen végletesen k* furcsának tartom azt a hozzáállást, hogy az egészségügyis nem akarja magát beoltatni. Már a középkorban, amit sötétnek hívunk, próbálták megvédeni az egészségügyist az általa kezelt betegséggel szemben (hogy a csőrös pestisálarccal, az más kérdés).
"sok orvos feladta a praxisát, mert ezt nem tudta vállalni"
Ezen meg csak keserűen röhögök, mert amikor a pufajkás eladta az energiaszektort (26 éve már ennek), nekem alá kellett írnom egy papírt, hogy átvezényelhetnek más területekre, mondjuk Ercsiből, ahol lakom, Sárospatakra (még jó, hogy az a német cég nem vett Belorussziában semmit...) Hogy egy soha eddig nem volt veszélyhelyzetben az egészségügyis ne lehessen átrakható oda, ahol épp többen halnak meg, az nagyon nevetséges. Hol van ilyenkor Hippó? :D
Nem pont erről van szó, de a tanárok sztrájkjogáról is a gúnyos kacaj jut eszembe, nekem, mint áramszolgáltatós műszakinak a törvények sohasem engedték, hogy úgy sztrájkoljak, hogy mondjuk az üzemzavarokat nem kéne elhárítanom. Elhagyhattam volna a tervszerű karbantartás vezénylését, az meg csak nekem lett volna rossz hosszú távon, mert több lesz az üzemzavar, amit éjszaka kómásan kell elkezdeni helyrehozni úgy, hogy nem veszélyeztetek senkit.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!