Szerintetek az emberek többsége a katás tüntetőkkel vagy a kormánnyal szimpatizál inkább?
A kormányról mindenki tudja hogy csak egy csapat bűnöző, akik összevásárolták maguknak a szavazatokat.
Még azok nagyrésze sem szimpatizál velük, akik pénzért-kényszerből rájuk szavaztak.
A KATA egy nagyon kedvező adózási forma volt. Szerintem a probléma ott kezdődött, hogy a cégek elkezdték rákényszeríteni az alkalmazottaikra, szépen kiszervezni őket. Ami nekik sem jó, mivel kevés nyugdíjjárulékot fizetnek, stb... mellékes téma. Nem nekik lett kitalálva, hanem kézműves Marika néninek, aki eddig munka mellett feketén árulta portékáját, ezután az állam is rátehette a kezét jövedelme egy részére. Csökkenteni akarták a nem megadóztatott jövedelmet, szépen lassan kifehéríteni ezeket a dolgokat. Pont mint ahogy kitalálták a közmunka programnál, hogy ha már úgyis el kell menniük otthonról, akkor (ha nem is mind) egy részük elment inkább dolgozni és szépen adózni állam bácsinak. Szóval én ezt úgy látom, hogy egy eddig kedvező dolgot átalakítottak, mert a cégek túlságosan kihasználták. Elvették a gyerektől a nyalókát. De a fodrászok stb, akiknek ez ki lett találva ezentúl is maradhatnak katások. Szóval én személyesen nem a katásokkal vagyok.
Ezt az utolsó pár mondatot szeretném felhasználni a védekezésre. Nem, nem vagyok fideszes, nem, nem vagyok ellenzéki. Az összes politikust utálom, mert nem az emberekért vannak. A Fideszben utálom, hogy szarrá lopják az országot, az ellenzékben meg utálom, hogy nem egy irányba haladnak, hanem amit a kormány mond az baromság (hiába csinálnak néhanapján jót).
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!