MZP bejelentette, hogy pártot alapít. Meglepett? Mennyire lesz sikeres?
Már bejelentette ezt párszor.
Lesz még egy párt a listán, ennyi.
Ha visszaemlékszel, anno Bajnai is alapított pártot. De nem lepne meg ha nem is emlékeznél rá, ennyire volt sikere.
"Megalakult Bajnai pártja
INDEX
2013.03.08. 12:34
MÓDOSÍTVAKampány indult Bajnai ellen
A Haza és Haladás szerint közpénzből fedezik a CÖF akcióját.
MSZP-s hívásra is megy Bajnai
A szocialisták: 2013.03.08. 13:47
Hivatalosan is megalakult a hivatalosan Együtt 2014 Választói Szövetség Párt, ami a nemrég alakult Párbeszéd Magyarországért párttal egyből meg is alakította a még rövidítve is 15 karakterrel leírható E2014VSZPPMPVSZ-t. Terveik szerint ők fogják leváltani Orbán Viktort és a Fideszt a 2014-es választáson, ezért közös listát és közös jelölteket állítanak. "
Ezt nem lehet megjósolni.
Ami mellette szól: Ellenzéki szavazók tömegei vannak párt nélkül. Van a DK és van a Momentum, amiről senki nem tudja, hogy technokrata liberálisok, újbalos szociáldemokraták, vagy zöldek, mivel mindegyikek voltak már. Ennyi erővel, aki nem markánsan baloldali, akár szavazhat MZP-re is, úgysincs jobb. (Legfeljebb viccesebb, ld. MKKP.)
Ami ellene szól: Egy pártba kellenek párttagok, kell országos hálózat és kell holdudvar (média, vállalkozók, értelmiségiek, művészek...)! Járhat úgy is, mint Bokros Lajos vagy Bajnai, akik szintén alapítottak egyszemélyes pártot, majd eltűntek.
Egyelőre szervezi a Kossuth-köröket, amivel gondolom Orbán Viktor 20 évvel ezelőtti polgári körös kezdeményezését kívánja lemásolni.
Jó lesz ez.
Harcolhat Gyurcsányékkal, akikkel együtt tolták a sz@ros szekerüket
...és akkor ott van a MH is, szóval ellenzéki megosztottság, hajrá!!
Én örülök, bírom Mzp-t és jobbközép irányultságú vagyok.
Szerintem sikeres lesz.
Már régóta hiányzott egy jobbközép párt az ellenzéki oldalról.
Ha egy nap majd összeomlik a NER, akkor remélem MZP pártja a Momentummal szövetségben át tudja venni a kormányt (de ezt hosszútávon mondom).
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!