Támogatnátok hogy én legyek Magyarország következő miniszterelnöke?
Íme a program, amit szeretnék miniszterelnökként elérni:
* A 19 magyar megyét amerikai mintára 19 államra módosítanám, saját törvényhozással és saját kormányzóval.
* A Fideszt átneveztetném Republikánus Pártra, a DK-t pedig átneveztetném Demokrata Pártra.
* Lazítanék a fegyvertartási engedélyen, olyan szintre, kb. mint most Arizona vagy Nevada.
* Megszüntetném az Artisjus-t és az egyéb olyan cégeket, amik zenékből akarnak hasznot húzni.
* A Budai vár ormára egy nagy szabadságszobrot (ugyanolyat, mint a New York-i)
* A bíróságokat is az amerikai bíróságok mintájára szervezném át.
* Legalizálnám az eutanáziát.
Támogatnátok engem mint miniszterelnök?
Hogy támogathatnálak, mikor én leszek a következő miniszterelnök?
Én legalább nem agyalok ilyen hülyeségeken, simán csak én leszek és kész!
A fidesznek semmi koze a republikanus parthoz.
A republikanusok elleneztek a maszk hordasat es a kotelezo vakcinazast. A fidesz viszont eroltette a vakcinazast es a maszk hordasat is. Ugyan azt csinalta mint a demokratak. Meg a nevukben is benne van hogy Fiatal DEMOKRATAK Szovetsege es a KDNP meg Kereszteny DEMOKRATA Neppart. Errol ennyit...
Orban ellopja a penzt, a legutobbi republikanus elnok, Trump viszont fel sem vette a fizteset, tehat ingyen dolgozott. Melyik fideszes politikus az aki ingyen dolgozik??
#6
Melyik fideszes politikus az, akinek akkora vagyona van, mint Trumpnak? Úgy könnyű fel nem venni a fizut.
6-os
Akkora baromságokat írsz, hogy már értem, hogy miért nyert a Fidesz.. xD
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!