Hogyan változtak az emberi kapcsolatok és a vallásosság (és a vallásosság megítélése) a Kádár-korszakban a korszakot megelőző évtizedekhez képest?

A Kádár-korszakban voltam gyerek.

A vallás, Isten, hívő lét teljesen tabu volt. Mi jártunk templomba, de ha általános iskolában szóba került ez, zavarba jöttem, letagadtam. Amikor 7-8. osztályos koromban bibliaórára jártam konfirmációhoz (ez olyan, mint katolikusoknál a bérmálkozás), akkor meghökkenve láttam, hogy iskolánkból akadt néhány ismerős gyerek. Egész addig valahogy azt képzeltem, rajtam kívül senki nem jár templomba az iskolából.

Különösen ált.isk. elején, mikor még igen kicsi voltam, akkor voltam nagyon félős ezekben. Pl. az egyik templom mögött volt egy játszótér. Nem tartozott a templomhoz, de úgy hívták: Templomkert. Közel volt az iskolánkhoz. Egyszer hallottam, amikor egyik tanítónőm mondta a másiknak: "Hova menjünk (mármint játszótérre), a Templomkertbe?" Én meg döbbent félelemmel néztem rá, hogy ki merészelte mondani a "templom" szót iskolában!

Felnőtteknél meg adott esetben ment a cikizés, hogy vasárnap délelőtt biztos templomba jár. Ez kb. olyan cikizés volt, mintha manapság egy régóta egyedülálló, 35 éves férfit azzal cikiznének, hogy biztos meleg, azért nincs nője.

Tanároknak eleve nagyon nem illett templomba járniuk. Ehhez képest ismertem egy evangélikus lelkészt, akinek a felesége gimnáziumi tanárnő volt. Valószínűleg sokat nyelt ő is egész életében emiatt.

A vallásosság, az istenhit úgy volt beállítva, hogy Isten természetesen nincsen, de vannak még idősek, maradi emberek, akik ezt nem látják be. De mi, fiatalok már tudjuk, hogy ez téves. Idővel ki fognak halni a hívő emberek, ahogyan egy tudományos eredményt is előbb-utóbb mindenki elfogad, és 1-2 generáció múlva már azt tekintik természetesnek.

Az emberi kapcsolatok mennyiben kapcsolódnak ide, kérdező? Csak a vallásosság kapcsán, vagy általában? Mert ha általában, akkor erről hosszan lehetne írni, de én inkább csak a mostani viszonyokhoz tudnám a Kádár-korszakbeli emberi kapcsolatokat viszonyítani.

Ha csak a vallásosság kapcsán érdekel, akkor általában a misén/istentiszteleten kívüli vallásos élet nagyon korlátozott volt. A gyerekeknek szervezett nyári táborokat pl. egy az egyben tiltották, pont azért, hogy a következő generációt már ne lehessen vallásosnak nevelni. Emlékszem, 1986-ban kezdődött a mi vidékünkön egy ilyen nyári tábor két lelkes lelkész vezetésével, de akkor még csak pár fővel, gyakorlatilag még az egyházi vezetők elől is elhallgatva. Talán tudod, hogy párttag nem lehetett hívő, nem vehetett részt misén/istentiszteleten, nem köthetett egyházi esküvőt, nem kereszteltethette meg a gyerekét. Ezzel együtt sok párttag a párja vagy a szülei vagy párja szülei kérésére beleegyezett az egyházi esküvőbe és a keresztelőbe. Ezeket sok esetben más településen ejtették meg: pl. a párttag vőlegény nagyvárosban lakott, a szülei vagy párja szülei falun, és abban a faluban oldották meg ezeket. Ezzel természetesen a párttag vállalt egy bizonyos kockázatot, de ha normál munkahelyen dolgozott (pl. egy gyárban), akkor ez vállalható volt. Viszont az ideológiai nyomás nagy volt a tanárokon, de még inkább a rendőrökön, katonákon. Szerintem a fegyveres testületeknél gyakorlatilag mindenki párttag volt, és őket jobban figyelték is ilyen szempontból.

Ennyi jutott most eszembe. Ha akarsz, kérdezz még nyugodtan, de már csak holnap tudok válaszolni. Hosszabb választ csak holnap késő este tudok írni.

2-es vagyok. Egy kis javítás:

"Felnőtteknél meg adott esetben ment a cikizés, hogy vasárnap délelőtt biztos templomba jár." - Mármint munkahelyen cikizhették, ezt elfelejtettem beleírni.

Élni és élni hagyni.

semmi extra egyszerűen az emberek megfeleltek a rendszernek. Akkor éppen az volt a divat, hogy nem járnak. Attól függetlenül volt minden, vasárnapi iskola, sőt még retorzió sem érte az embert miatta. Sem a munkahelyén, sem a gyermeke tanulmányaiban. Templomot azért nem építettek, de nem akadályozták, hogy az új városrész általános iskolájában hétvégén Istentisztelet legyen.