Mi a véleményetek arról hogy MZP bejelentette,folytatja az ellenállást?
Fideszesként örülök neki, még jobban megossza majd az ellenzéket.
2026-ra ott lesz a DK továbbra is legerősebb pártként, ellenpólusként Makizaj pártja, már a Mi hazánk is a térképen lesz meg a többi törpepárt , szétoszlanak a szavazatok majd és ez még akár Fidesz 4/5-t is hozhat
Miért, kell vélemény?
Egyébként magyar sajátosság, hozzuk létre a háromezer-nyolcszáz-negyvenhatodik pártot. Várom, mikor leszünk kilencmillió párt országa.
Kétségtelen, egyeztetni, együttműködni sokkal nehezebb. Igaz, eredményesebb is, de ez kit érdekel, fő a kreativitás.
"Az ellenállásnak az a feladata, hogy megvédje és összetartsa azt a közösséget, amit felépítettünk: az 1,8 millió szavazónkat, a 27 ezer szavazatszámlálónkat és a 106 jelöltünket."
A matek neki sem az erőssége. Az, hogy az ellenzéki gittegyletre 1,8 millióan szavaztak, még nem azt jelenti hogy annyian szeretnék még a közéletben látni MZP-t.
A 27 ezer számlálóról meg annyit, hogy boldog boldogtalan jelentkezhetett ha kitöltötte az űrlapot, és persze akart is menni.
Ha komolyan gondolná az országos politizálást beült volna az országgyűlésbe
de nála a logikus gondolkodás hiányzik és igen ezzel valóban a Fidesz fog megint csak jól járni.
Nekem is az jutott eszembe, hogy Gyurcsány II.
Amúgy szerintem klinikai eset.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!