Szerintetek nyer az ellenzéki összefogás?
#31. "Az a lényeg, hogy ők 12 év alatt semmit sem tettek azért, hogy elkezdjék felzárkóztatni a béreket..."
Te amúgy miről beszélsz, öregem? Pont azért nyer zsinórban a Fidesz, mert nem nagyon van már olyan ember az országban, aki ne azt érezné, hogy SOKKAL jobban él, mint a szocik alatt, ráadásul sokunknak komoly vesztenivalónk is van, ha most leváltjuk a Fideszt és jön egy, a középosztály részére sokkal terhelőbb adórendszer például, hogy jó szokásukhoz híven a baloldal már megint azokat támogassa (=szavazatait vásárolja) a többiek pénzéből, akik nem tesznek a közösbe semmit, de a náluk sokkal szorgalmasabb és némileg jobban kereső rétegre azért irigykednek, ha merészelnek többet hazavinni, majd' megszakadva egy multinál. Kösz b+, nagyon várom az új szoci kánaánt én is, de tényleg. Akkor aztán beköszönt a nyugati bérek kora, adómentes minimálbérrel (=zsebbe mindenkinek minden, mint a régi szép időkben), ahogy kell. Remélem, azért legalább a gyereket nevelő anyukák csengőfrászt kapnak és rohannak a Fideszre szavazni, mert nem akarnak velük kicsesző balokat többkulcsos SZJA-val, hogy lényegesen kevesebb jusson a gyerekeikre, mert még az ő fizetésükből el kell tartani azokat is, akik segélyen meg családin szeretnének élni. :)
Hát biztos bennem van a hiba,de mi pont a Fidesz alatt mentünk tönkre.
Remélem a társadalom többsége nézi a járványkezelést is,hogy közel
50 000 ember lett az áldozata a politikájuknak.
Értelmes ember soha az életben nem szavaz már rájuk.
Hajrá Márki-Zay Péter!!
Csakhogy mi szigorúan vettük a halottak számát. Én tudom hogy a magyar egészségügy nem mondható jónak közelről sem, de szerinted Indiában vagy Venezuelában jobb egészségügyi ellátás van, és emiatt haltak meg kevesebben arányosan? A többlethalálozást kell majd nézni és kétlem, hogy abban kiemelkednénk. Vagy szerinted mit kellett volna még csinálni a kormánynak? Nálunk oltottak be az elején a legtöbb embert, már a szigorítások miatt is ugatott mindenki hogy minek a maszk, minek bezárni iskolákat. A következő lépés az lett volna, hogy mindenki vegyen fel szkafandert.
Ja és emlékeztetlek 2021 februárjában az összes ellenzéki hangoskodott, hogy most már enyhítsen/nyisson a kormány (pl Jakab a parlamentbe "nincs mese nyitni kell", vagy Fegyőr is kiposztolta a Facebookját és sorolhatnám). Aztán jött 2021 február vége-március és az egyik legnagyobb hullám jött a legtöbb halálozással, erre az ellenzék reakciója mi volt? Kunhalim ATV-ben, "hát mi nem úgy értettük a nyitást blablabla".
#32. "Hát biztos bennem van a hiba,de mi pont a Fidesz alatt mentünk tönkre."
Sajnálatos, de egyéni helyzetekből az egészre következtetni nem túl okos dolog. Sehol, a leggazdagabb országok legjobb kormányai alatt sincs olyan, hogy az adott kormányciklus alatt nem megy tönkre senki. Én meg azt látom, hogy semmi különöset nem csináltam, egyszerűen dolgoztam folyamatosan és néhány év alatt olyan mértékben nőtt a fizetésem (meg a feleségemé is), hogy egy kicsit sem érdekel, mi mennyibe kerül a boltban...ez 2015 előtt nem így volt, és ezt a fejlődést látom a környezetemben mindenkinél. A Covid előtt már többen jöttek haza, mint ahányan kimentek. Ez is azt jelzi, hogy itthon egyre jobb a helyzet, nem pedig egyre rosszabb.
"Remélem a társadalom többsége nézi a járványkezelést is,hogy közel 50 000 ember lett az áldozata a politikájuknak."
Egyrészt az a szomorú hírem van, hogy nagyjából a tavaly áprilisi terasznyitás óta, de legkésőbb a most kitört háború óta mindenki nagy ívben leszarja, de ha már így felelevenítjük, én is emlékszem, hogy a DK például azzal haknizott, hogy senki se vegyen fel keleti vakcinát, csak a "nyugatiakat", amikből akkor még az EU balf@szkodása miatt alig volt. Szerinted ha ezt követjük, akkor hány halott lett volna, hasonlóan ahhoz a szerencsétlen DK-s képviselőhöz, aki visszautasította a Sinopharm vakcinát és belehalt a vírusba? Tudod, nem nálunk hevertek temetetlen halottak az utcán, nem nálunk fogyott el a kórházi férőhely, nem nálunk omlott össze az egészségügy és kellett kapacitást kérnünk más országoktól (sőt, mi segítettünk folyamatosan másokon személyzettel és egy rakás eszközzel, oltóanyaggal is). Mi azok voltunk, akik elhúztak a világmezőnytől átoltottságban, előbb nyitottunk kb., mint bárki más, a külföldön dolgozó magyarok jártak haza, hogy felvehessék az oltást, mert ahol életvitelszerűen élnek, ott csak hónapokkal később kaphattak volna, a többlethalálozás pedig úgy sem haladta meg az Uniós átlagot, hogy a kontinens egyik legegészségtelenebb, legelhízottabb nemzete vagyunk. Belemehetünk ebbe, de nem véletlenül vette le az ellenzék sem ezt a lemezt: nem ők jöttek ki jól belőle. Nagy bánatukra az derült ki, hogy a lehetőségekhez képest Orbánék nagyon kevés hibával, hatékonyan kezelték a járványhelyzetet. Az egyszeri választó meg összetehette a két kezét, mert óriási szerencsénk, hogy nem ez a dilettáns, inkompetens ellenzék volt ekkor (sem) kormányon. Tulajdonképpen ez a mostani választás tétje is.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!