Szerintetek nyer az ellenzéki összefogás?
És az megvan, hogy önálló forrásból semmit se tudunk megoldani (ezt köszönjük meg a jelenlegi kormánynak), hanem mindig EU-s pénzekhez kell fordulnunk? Aztán meg csodálkozunk, hogy világrekorder az államadósságunk, meg az ÁFA.
Ideje lenne már észhez térni, és leváltani őket.
#20, akkor azon tények mellett se menjünk el, hogy ahol csak lehetett, mindent központosított (khm, államosított) a fidesz, a pénzt kiveték belőle, amennyire csak lehetett, aztán hagyták megrohadni. Mint például a magánnyugdíjpénztárak vagy a közoktatás. És akkor még ezek után felvettek egy rahedli hitelt innen-onnan, nem ám az EU-n belülről, még véletlenül sem...
Úgy én is tudnék országot vezetni, hogy mindent bekaszírozok meg hitelt veszek fel a TE károdra, csak nekem gyomrom nem lenne hozzá, és a meglévő gerincem is akadályozna benne.
#22. "hanem mindig EU-s pénzekhez kell fordulnunk"
Ehhez két dolog:
- 2010 előtt is lett volna erre lehetőségünk, ha a szocik nem lettek volna még az Uniós pénzek lehívásához is totál dilettánsok
- Közel sem csak hozzánk jönnek Uniós pénzek, ráadásul a régióban senki sem találta magát a válság után akkora kakiban, mint mi (köszi szocik, ismét). Nem úgy működik, hogy most könnyű még az Uniós viszonylatban is bőven átlag felett növekedni, 2010 előtt meg nagyon nehéz volt. Arról nem is beszélve, hogy a ballibeknek sikerült a GDP-arányos államadósságot a 2002-es 54%-ról 82%-ra felqrni egy laza két ciklus alatt, és mégcsak nem is haladtunk előre semmit, 2010 után meg úgy sikerült a Fidesznek (egészen a Covidig) folyamatosan csökkentenie (70% alá), hogy amúgy nőttünk is megállás nélkül. De azért szavazzak megint az ellenzékre, amiben a Nagy Elqró vezeti a legerősebb pártot. Hát persze.
#23. A MANYUP az egy szép történet, messze nem annyi sajnos, hogy milyen jó volt, a szemét Fidesz meg ellopta.
34. oldal, lap alja.
"A magánnyugdíjpénztáraknál viszont a költségvetési szabályok merev értelmezése teljesen torz ösztönzőket vitt a költségvetési politikába. A magyar kötelező magánnyugdíjrendszer felszámolását teljesen egyértelműen az EU-nak ez a hozzáállása váltotta ki. Nyilvánvalóan a 2010-ben hatalomra került kormányban eredendően volt egy idegenkedés ezzel a reformmal szemben, de biztos vagyok benne, hogy az EU statisztikai merevsége nélkül nem számolták volna fel a második pillért."
László Csabáról finoman szólva sem feltételezném, hogy a fidesz oldalán állna (Medgyessy kormányában volt pénzügyminiszter).
Az oktatásról is beszélhetünk úgy, mintha 2010-ig rendben lett volna, nade aztán...csak hát az nevetséges érvelés lenne. Ugyanakkor van teendő bőven, ezt a Fidesz is látja. Nemrég került sor az orvosok béremelésére, hamarosan a pedagógusok kell, hogy jöjjenek.
"Úgy én is tudnék országot vezetni, hogy mindent bekaszírozok meg hitelt veszek fel a TE károdra, csak nekem gyomrom nem lenne hozzá, és a meglévő gerincem is akadályozna benne."
Érdekes, mert az én emlékeimben pont az MSZP-kormányok élnek így, a Fidesz meg úgy, mint akik 2010-ben kormányra kerülve ezek hibáinak árát kellett, hogy megfizessék. Persze, most is hallgatom, hogy Paks2 meg Budapest-Belgrád vasútvonal, csak ugye ezek olyan beruházások lesznek, amikből várhatóan pénzünk is lesz. A balf@szok meg páratlan üzleti érzékkel kötöttek szerződéseket PPP-konstrukcióban épült autópályákra, amin az útdíjat kénytelenek voltak úgy megszabni, hogy nem jár rajta senki, a kivitelezőnek ellenben még a mai napig fizetünk (igen, ismét a Fidesz-kormányok is, a ballibek elqrásai miatt), összességében az így megvalósított beruházások értékének többszörösét. Nem is értem, miért nem viszi őket vissza a nép a vállán a hatalomba...
#26. "de, pontosan ugyanaz."
Csak a gyakorlat cáfol meg téged, dehát oda se neki. :)
"Általában az embert azért szokták leváltani, mert nem jól végzi a dolgát, nem azért, mert hűdejól... "
Ha nem valami torz pártszemüvegen keresztül szeretnéd vizsgálni a kérdést, akkor azért annyit észre lehet venni, hogy 2002-ben nem arról volt szó, hogy a Fideszt mindenki utálta és alig várták, hogy megszabaduljanak tőle (mint a szociktól 2010-ben), egyszerűen alulmaradtak végül egy szoros versenyben, Medgyessy amúgy azzal kampányolt, hogy azt fogják csinálni, amit a Fidesz, csak még jobban (az eredmény ismert). :) Végül a 178 mandátumot szerzett MSZP koalícióra lépett a 20 mandátumot szerzett, parlamentbe épphogy beeső SZDSZ-szel, így győzték le a 188 mandátumot szerzett Fideszt. Arra tök jó volt a kétfordulós választási rendszer, hogy amikor az első fordulóban 17 mandátumos előnnyel húzott el a Fidesz, akkor gyorsan lehetett gondolkodni egy villámkoalíción (amiről a választásokat megelőzően szó sem volt) és össze lehetett adni szépen a második és a harmadik helyezett szavazatait, hogy azok együtt már megelőzzék az elsőt. Jó nagyot bukott Orbán, mi? :)
Egyébként te most tényeken akarsz vitatkozni? :) Ha megbukott volna a Fidesz 2002-ben, akkor nyilván nehéz lett volna kétharmaddal visszatérniük 2010-ben, nem gondolod? És nem gyanús, hogy az MSZP-re meg 2006 ősze óta legfeljebb csak az angyalföldi kisnyugdíjasok szavaznak? :)
"Ehhez képest 0rbánnak járt második esély, Márki-Zaynak meg első sem, érdekes..."
Nincs ilyen, hogy jár vagy nem jár. Annyi a kérdés, hogy kire szavaznak többen, de ez nem valami igazságossági témakör. Ha MZP-re voksol több ember, akkor majd ők alakítanak kormányt. Ő egyébként szintén nem egy bukott politikus, szóval akár lehet is esélye...ha nem most, akkor a jövőben (mint ahogy Hódmezővásárhelyen tudott is győzedelmeskedni).
Remélem.
Azt mindössze én biztosra veszem,hogy idén nem lesz 2/3.
Ha csak nem csalják össze megint.
Hajrá ellenzék!!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!