Nah mit szóltok, egyes pletykák szerint Trump Elnök Úr márciusban hazánkba látogat?
már a jelenlétével is hatalmas kampánysegítség lenne a jobboldal számára, ez lenne ám az igazi overkill a moslékkoalának
És akkor még nem beszéltünk arról, hogy a "netes szleng" nem maradt meg a netes környezetben, mert jeles ifjaink egy részének a beszéd is fárasztónak bizonyul, hiszen a verbális kommunikációban is ugyanazokat az értelmetlen butításokat és bzis hajlításokat alkalmazzák. Az igazán szép pedig az, hogy ilykor hosszabb szavakat gyártanak a bzis hajlításokkal, mint amilyen az eredeti szó hossza. S mindezt az egyszerűsítésre fogva.
No comment...
Én is erre gondolok hogy alszol, mert máshogy nem tudom már hogy lehet ennél jobban elmagyarázni, hogy ne értsd szerintem már direkt csak azért is félre.
Mit írtam, menj fel forumokra, stb. direkt így írtam, hogy szabadon választhatod, sőt azt is hozzátettem minél fiatalabb korosztálynak szólóra mész annál nagyobb arányban lesz a jelenség.
Írtam pontos számadatokat? Nem. De ha már a fentebbi rész nehézkes akkor csak így helyben mondom, hasonlítsd össze mondjuk a kultúra részleget meg a szórakozás részleget, meg fogsz lepődni, hogy mennyivel másabb lesz az átlagos szövegkörnyezet.
De az alap, hogy még mindig az, hogy ezt nyomatod rá, hogy bzis stb. Erre már nem egyszer leírtam, hogy oké ez a véleményed kész nem tetszik, de ettől még fogadd el, hogy a trend viszont más.
Most ezen őszintén mit kell tovább ragozni még? Hiába írod le kismilliószor, hogy bzis meg jajj mi lesz a gyönyörű nyelvből. Én simán leírtam az okát h az emberek neten nem dolgozatot írnak, ahnem kommunikálnak és sok esetben ezt rövidítve, egyszerűsítve teszik. Most ebben megint mi az olyan ami hamis állítás? Hányszor ismételjem azt is amit fentebb írtam, hogy szabadon választott forumokat stb leshetsz, nem írtam számszerű adatot h X % használ így és úgy, hanem annyit jeleztem hogy minél fiatalabb a korosztály az adott helyen annál nagyobb lesz az arány. Ennyi.
Hát b+ ilyen nincs...
Olvasd el még egyszer (vagy most először?) a 70. Választ.
"Írtam pontos számadatokat? Nem."
ÉPP EZ A BAJ! Enélkül hivatkozol többségre.
Tökéletes példája vagy annak a mérésnek, miszerint a fiatalok jelentős része funkcionális analfabéta.
Ez elég szomorú.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!