Akkor most a hazai szakértők is már nem javasolják az oltottaknak sem, hogy az ünnepeket idős szeretteikkel töltsék?
"Dél-Afrikában az első esetek fiatalok között és egyetemi campusokon fordultak elő, így alakulhatott ki az a hipotézis, hogy a variáns enyhébb járványt okozhat, de mostanra átterjedt az idősebbekre is.
Hazai járványügyi szakemberek szerint két előnye van az omikronnak a járványvédelemmel szemben, az egyik, hogy gyorsan terjed, a másik, hogy nagy százalékban ki tudja kerülni az oltásokkal és a betegség átvészelésével szerzett immunvédelmet. Emiatt pedig gyors felfutást és járványcsúcsot okozhat az ellátórendszerre pedig nagyobb terhet ró.
Nehéz megmondani, hogy mikorra várható az ötödik hullám, de a Népszava által idézett szakértő szerint legkésőbb januárra biztosan itt lesz, a pontosabb előrejelzéshez tudni kellene, hogy most milyen arányban cirkulál a vírusvariáns az országban. Véleménye szerint a kizárólag védőoltásokra alapozott védekezés kevés lesz az omikronnal szemben, közösségi intézkedésekre van szükség. Javasolja a maszkhasználat szigorítását, a fizikai távolságtartást és a zárt terekben tartózkodók számának korlátozását. A közösségi rendezvények előtt ajánlott lenne tesztet végeztetni, tesztelést javasol a családi összejövetelek előtt is."
Forrás: Portfólió
Összegezve: Nem igaz, hogy enyhébb lenne, csak egyetemistákon tesztelték először, amikor az embernek a legerősebb a szervezete. Hogy mennyire veszélyes idősebbekre pontosan még nem tudni, de két dolgot biztosan tudunk: az eddigieknél sokkal gyorsabbak terjed és az oltással szemben a legellenállóbb az eddigiek közül. Valamint LEGKÉSŐBB januárban be fog robbanni.
Tehát akkor már a december végi ünnepeket sem javasolják a járványügyi szakértők, hogy idős szeretteinkkel találkozzunk? Akárhányszor is vagyunk oltva, nem számít már az omikronnal szemben?
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!