A Fidesz szerint miért baj ha valaki szerint az Őszödi beszéd igazság beszéd volt?
Figyelt kérdés
Ebben szerintem igaza van, ez volt Gyurcsány legigazabb momentuma a politikai életében, nem terelt mint a Fidesz, nem sározott be mást mint a Fideszt, nem keresett kifogást, nem beszélt félre mint a Fidesz, igaz, hogy csak zárt (hagyjuk az összeesküvés elméleteket) körökben beszélt így, de Orbán valószínűleg még az emberei között se ismeri el a hibáját, vagy azt, hogy valamit szépen elszúrtak.
A másik fontos dolog, hogy ez egy vélemény, ő így gondolja, ettől nem lesz Gyurcsány embere, és én se vagyok az.
2021. okt. 22. 19:03
1/3 anonim válasza:
Mert a fidesznél nem divat igazat mondani.
2/3 anonim válasza:
Nekem tökmindegy, ki minek nevezi, így is, úgy is világbotrány, melynek következményeit ma is nyögi a baloldal. Inkább azokat a baloldali megmondóembereket vetem meg, akik azt próbálták sulykolni, hogy Gyurcsány nem csak a saját kormányára értette azt, hogy hazudtak reggel, éjjel, meg este, hanem a rendszerváltás óta regnált összes kormányra. EZ EGY ORBITÁLIS HAZUGSÁG! Ugyanis Gyurcsány többször is másfél-két évet említ, ami pontosan megegyezik az ő addigi miniszterelnöki időszakával (ebben még a Medgyessy-kormány 2 éve sincs benne). Vagyis próbálták a sz@rnak legalább egy részét elkenni, de nem jött be. :)
3/3 anonim válasza:
Mert nekik minden más van, ahogyan vanik.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!