A zsidók jobbnak vagy rosszabbnak tartják magukat a többi népnél?
ennek talán az lehet az oka, hogy antiszemitizmus van Magyarországon. Ezt ne is tagadjuk, mert sokan utálják őket (én nem tartozom közéjük) És erre ők úgy reagálnak, hogy túlkompenzálják az egészet és néha-néha már az van, hogy az ő szemükben az a kevesebb, aki nem zsidó. vannak olyan csoportok akik be se fogadnak nem zsidó embert.
pl. lásd heti hetes: direkt úgy válogatják az embereket, hogy szinte (vagy teljesen) csak zsidókat hívnak be. és ha megfigyeled az adás minden egyes alkalmával minimum egy zsidósággal kapcsolatos poént elsütnek.
láttam már az ellenkezőjét is: Aki nem hirdeti, hogy zsidó (az már más, hogy egyértelműen látszik rajta) és ugyanakkor magyarabb magyar, mint sokunk. nem azt nézi, hogy mi a származása, hanem, hogy ide született, ide kötik az emlékei, stb.
keresztanyám sokáig lakott amerikában a 70es 80as években és aki zsidóval találkozott az mind el volt szállva magától h Ő a kiválasztott nép úgyhogy nagy a pofájuk kur vára MÉG MOST IS
Nem a zsidók akarták kiirtani a többi, nem olyan vallású/származású embereket. ÉS asszem amit most leírtál az itt megtalálható összes turbómagyarra ráillik. 100%osan.
A kérdezőnek meg igenis van önbecsülésük, és büszkék arra hogy zsidók. Csak nem akarják kiirtani a másik vallású/származású embereket, nem akarják őket deportálni, és amikor barátkoznak nem nézik, hogy az illető zsidó e, vagy sem. Szóval nem hangoztatják hogy ők a janik. Külön elvannak a kis köreikbe, és maguk közt gyakorolják a vallásukat.
15:52 vagyok
kihagytam, hogy ez az ember, akiről beszéltem:
nem klikkesedett (mint az előbb leírtakban) más zsidókkal, hanem aszerint válogatta a barátait, hogy kivel jön ki jól. tehát ő nem volt "rasszista" az emberek irányába, mint ahogy pl. én sem voltam az ő irányába. ez kéne, hogy legyen a normális. jó lenne, ha végre megszűnnének a klikkek és egymást elfogadva élhetnénk ebben az országban.
"ők Isten kiválasztott népe"
Isten kiválasztott népének lenni nem leányálom.
ha veszed a fáradságot és elolvasod az ószövetséget, akkor ráfogsz jönni, hogy többet szívtak emiatt, mint amennyi jó származott nekik belőle. ráadásul velük nem kegyes és megbocsátó Isten, mint a kersztényekkel, ahanem eléggé szívatós, megbosszulós fajta.
van bennük büszkeség, önbecsülés, de közben az alázatból is kaptak bőven leckét. (egy tudósuk egyszer azt mondta, 40 év sivatagi bolyongás után Isten larakta őket az egyelen olyan helyre a környéken, ahol nincs olaj) az is fontos, hogy az ő vallásuk a néphez kapcsolódik, úgyhogy bennük semmiféle igehírdető hajlam nincs. nem úgy, mint a keresztényekben, muzulmánokban.
ők másoknak tartják magukat. nem jobbnak vagy rosszabbnak (persze náluk is vannak hülyék), hanem egyszerűen másoknak.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!