Trianont megakadályozta volna egy ilyen stratégia?

A nemzetiségek önmagukban nem lettek volna az ördögtől valóak.

Svájcnak sikerült egységes nemzetet teremtenie még úgy

is, hogy azt a nemzetet a nemzetiségek fölött kell elképzelni. Csak nem a nyelv köti össze ezt a svájci nemzetet, hanem a közös demokratikus múlt.

Nálunk talán az erdélyi fejedelemség mutatott olyan hagyományt, hogy egy ország működhet úgy is, hogy több nemzet, vallás van benne békében, és inkább valami közös történetiség és együtttélés köti ösze őket, nem pedig ez az erőltetett XX. századi nemzetállami franciás állami-etatista őrület. A nemzetállam nem jó a magyaroknak, nem jó a székelyeknek, nem jó a cigányoknak, egészében véve egyáltalán nem működik itt Közép-Európában. A nemzetállam az ilyen, talán a fracia forradlaomban született agyrém, egy idegen őrület, és valójában ott sem működött jól (ld. a fracia oldalok élő baszkok sorsát, pedig pont a baskok Eurpa egyik legősibb népe).

Nálunk talán úgy lehetett volna megőrizni a történelmi Hungaria egységéz, hogy meg kellett volna tartani a latint, mint valamiféle semleges de egyben mély szombolikával bíró közös nyelvet hivatalosnak, legalább szimbolikusan, és mellette az összes nemzetiségi nyelvet egyszerre fejleszteni, mint valamiféle büszkeségeket, amelyekre egyszerre büszke lehetünk. lehetnénk ma valamiféle óriási Svájc szerű ország.

Most lenne valami semleges nevű latin hivatalos nyelvű országunk, ahol a gyakorlatban meg német, magyar, szlovák, román, délszláv, cigány és mindenféle más nyelveket beszélnének. A soknyelvűség meg teljesen természetesnek számítana mindenhol, mint valami középkori kereskedővárosban, vagy valami országos méretű Bábelben.

De ez az ország akkora lenne mint a történelmi Magyar Királyság, és jogutódja is lenne annak.

Elkerültük volna mindkét világháborút, és ehhez mégcsak terror sem kellene. A szegénységet is elkerülnénk, bevezetnénk valamiféle, történelmi hagyományainkban is gyökerező kommunizmus félét, mint egyes középkori és ókori eretnek meg szerzetes közösségek.

#21#

Svájc arra példa, hogy több nemzetiség is alkothat békes közösséget, országot, de arra is példa, hogy évszázadokkal ezelőtt rakták le az alapokat.

A latin nyelvre vonatkozó ötletedből a nemzeti intenditás elvesztése lett volna az eredmény, a magyarok, és a szlávok részéről is, a románok talán örültek volna...

Volt olyan időszak a történelem során, amikor a magyar nyelv léte volt veszélyben, szerencsére sem a latin, sem a német nem tudta legyőzni.

Az ország széthullását megelőzni lehetett volna, ha a történelem kereke másképpen forog, de a ha-val kezdődő mondandónak sok értelme nincs.

Már az 1848-49- es eseményeknél kirajzolódott a sötét jövő, csak idő kérdése volt.

Ferenc Ferdinánd nem kedvelte a magyarokat, a szlávokat (elsősorban a szerbeket) a magyarokéhoz hasonló jogokkal akarta a birodalom pillérévé emelni.

Birodalomban gondolkozott, de ő is figyelmen kívül hagyta volna a tervei szerint, hogy a magyaroknak mi a véleménye.

Paradox, hogy a szerb barát trónörököst egy szerb anarchista gyilkolt meg.

Köszönöm szépen válaszodat.

Valóban ahogy írod, a magyar nyelvet valóan fenyegette az eltűnés veszélye, és jó, hogy ez ellen a magyar nemzeti mozgalom hatékonyan és tudatosan is küzdött. A török hódoltsági idők végeztek a velünk élő ősi kunok nyelvével, valószínűleg a hódoltság középső vagy végső évei alatt. És sok kisebb kevésbé ismert nyelv meg az újkorban tűnt el.

Sajnos -- ahogy írod is -- 1848-49-ben sok minden már igen borúsan állott.

A latin ugyankkor 1849-re szerintem ekkoriban már komoly fenyegetést nem jelentett volna a magyar nyelvi túlélésre: nyelvleg a magyar eddigre már elég jól meg lett óvva, viszont az ekkoriban még valemelyest mérsékeltnek számító szlovákok ekkoriban még belementek volna egy ezzel kapcsolatos kompromisszumba, enyhítve-tompítva ezzel a hivatalos nyelv körüli vitákat.

Az igazi nehézség persze az aprómunka, az aprópénzre váltás lett volna: a sokszinű nyelvi lét megteremtése a hétköznapi valóságban. Ennek az adott kor valóban nem kedvezett. Nagyon kis eséllyel talán a középkori (esetleg az Erdélyi Fejedelemség) hagyományaiba belekapaszkodva tudott volna a magyar nemességég és elit egy tudatosan pluralista és engedékeny tervezettel előállni. Széchenyi e kérdésben egyébként engedékenynek számított, Kossuth kevésbé, amit később meg is bánt.

Sajnos viszont az eredeti kérdéshez sokat nem tudok hozzátenni, mert sem a középkorhoz, sem az újkorhoz nem értek komolyabban.

Amivel a felületesnél valamivel jobban foglakoztam, az a mezőgazdaság előtti vagy a mezőgazdaságnak legfeljebb nagyon kora formáit használó természeti népek élete.

A magyarsághoz ez inkább csak annyiban kapcsolódik, hogy néhány nelvrokonunk is ilyen: legtisztább mértékben a tavgi szamojédok (ngnaszánok), átmeneti formákban pedig a többi szamojéd nép (nyenyecek, enyecek, szölkupok), továbbá az obi-ugror hantik és manysik.

Van még néhány további szibériai nép is, amelyek az említett nganaszánokhoz hasonló életmódot élnek: akár a jukagirok, akár a csukcsok, akár a szibériai eszkimók. Ezek nyelve ugyan tipológiailag hasonló a magyarhoz (SOV-sorrend, a fej rendszeresen hátrafelé kerül, erősen ragozó, sok esetben kifejezetten poliszintetikus és inkorporáló-bekebelező jelleg). Valós nyelvrokonság egyedül a jukagir esetében merül fel, és az is túl van a kimutathatósági határon. E népek anyagi kulturája is, szellemi kultúrája is (elsősorban samanizmusa) is erősen hasonló a szamojédokhoz, és valószinűleg az ősi uráli népekéhez is. Ez valószinűeg aerális hatás, egy szibériai nyelvi és kulturális area része, ahhoz hasonló, amely ma a ,,balkáni aerális nyelvközöséget'' köti össze (bolgár, román, újgörög, kismértékben egyes erdélyi magyar dialektusok: hátravetett névelő, főnévi igenév hiánya stb.).

Mindenesetre a természeti népek életmódjának és szellemi műveltségének van néhány olyan jellegzetes vonása, amely egyetemleges a Föld primitív népeire (és még aeráls hatás sem szükséges magarázatukhoz), és emellett emlékeztet a középkori Európa néhány nagyon fontos alapjára is, akár olyanokra is, amit a magyar Királyság megértésében is érdemes figyelmemmel követni.

- Nyelvi sokféleség

- Kulturális sokféleség

- Lánc- és kontinuuum jelleg a kulturában, az éles határok hiánya

- Egységes és lehatárolt nemzetfogalom helyett sokszoros kötődés jóval sokrétűbb csoportokhoz

Ezek az archaikus vonásokról azonban kiderülhet még, hogy egyben fontos általános emberi vonásoknak is tekinthetőek, amelyre szükség van az emberiség szellemi egészsége szempontjából. És mivel éppen ezekben az ősi vonásokban drasztikus változásokat hozott a modern kor, főleg a XX. század: az ősi nyelvi és kulturáls árnyaltság és változatosság drasztikusan megfogyatkozott (szabványosított nyelvek megjelenése a láncnyelvek eltűnése árán, továbbá elhatárolt domináns ,,nemzeti'' identitás megjelenése az ősi összefonódü sokszoros csoportidentitások helyébe).

Elképzelhető, hogy az,,ősi pluralizmusok'' efféle drasztikus megvágása valós veszélyt jelent az emberiség egészére nézve, akár olyan lassú vagy közvetett hatások révén is, amelyek pontos jellegét még nem ismerjük. Valamiféle kollektív elmebetegségek, esetleg valamiféle populizmus-szerű újfasimzus fenyegetése is kirajzolódik.

Nézzünk kiragadva néhányat:

1) nyelvi pluralizmus: a legtöbb ,,vadnép'' vidékein általában igen sok nyelvet bszélnek, sőt, a ma legnagyobb nyelvi gazdagságot, diverzitást felmutató vidék nem más, mint Dél-Amerika és Polinézia, épp azok a vidékek, ahol egyáltalán még ma is fennamradtak külső kapcsolatot nem tartó népek.

A vadaknál a sok nyelv megléte nemcsak természetes dolog, de az a hétköznapokban is több szintéren is jelen van. Természetes akár egyetlen családon belül is, sőt, a gyereknek is lehet akár külön apa- és anyanyelve is. Sőt, a nyelvi változatosságot még mesterséges módon is növelik (különböző kulturális vagy szimbolikus okokból szinte művi módon külön rétegnyelveket hoznak létre: ,,anyósnyelvek'' - valójában szimbolikus célokat szolgáltó rétegnyelvek - , sámánnyelvek).

Fontos, hogy a vadaknál a nyelv csak részben alkotja a közösség, csoport identitását, és ebben nem is mindig a nyelv a legfontosabb tényező, azt sokban inkább rokonsági kapcsolatok formálják, illetve vallási hiedelmek is. Ez utóbbiban van egy halvány párhuzam a középkori Európával.

Amiben a középkori Európa ebben a vadnépekre hasonlított, az szintén a nagyobb nyelvi sokféleség volt, emellett a nyelvjárások természetessége, sőt kifejezett ,,nyelvi láncok'', ,,láncnyelvek'', ,,dialektuskontinuumok'' megléte volt.

A vadaknál kifejezetten tipikus, hogy egy-egy falu után következő szomszéd falu nyelve csak enyhén tér el, apró nyelvjárási árynalatokkal. Aztán a következő falué is elérét ettől, a még következő falué meg még ettől, egész addig, mig a nyelv éles határ nélkül folytatólagosan megy át egy egészen másik nyelvbe.

A vadaknál az ilyen láncynyelvek léte természetes, a mai Európában pedig a német nyelvjárások őrzik a láncnyelvek ősi középkori létének emlékét. Létezik folytatólagos német nyelvjárási lánc a holland felé is meg a luxemburgi felé is, sőt, ha belevesszük a fríz nyelvet, akkor nagy jóindulattal talán az angol felé is.

A vadaknál természetes, hogy egy érett,, felnőtt, családjáról gondoskodni tudó vadász akár négy-öt nyelvet is beszél, amiket a törzsek közti talákozókon legalább passzívan, és néhányat aktívan is használni képes. Gyakori, hogy aszonya, akit egy másik hordából hoz, enyhén vagy akár egészében különböző nyelvet beszél. A helyi sámán szintén használhat rituális célokra saját nyelvet (amely természetesen ,,csak'' a helyi nyelv archaizmusokkal és költői metaforákkal tarkított változata), mint ahogy a helyi sámán egész hiedelmvilága is inkább származott saját személyes élettérénetében , semmint valamiféle hvatalos katekizmusból.

2) A vallás szerepe

A tételes vallás a vadnépeknél lényegében hiányzik nincsenek vallási viták, a teremtésmítoszok szerepe többnyire csekély és nincs kőbe vésve, a mindennapokat többnyire egyszerű földhozragadt gyakorlati pragmatikus alapon öleli fel a vallás. egy-egy eszkimó mitosz akár több, egymásnak ellentmondó elképzelést is megemlíthet, amelynet az adott közösség pragamtikusan és egészen eseti alapon old fel.

A középkori Európában természetesen erről egyáltalán már egyáltalán nem volt szó (vallási szabványosítási láz szempontjából már nagyon is ,,modern'' volt a középkori Európa). Ősi örökség viszont az, hogy a középkorban lényegében még nem létezett a modern nemzetfogalom, és az emberek identitását nagyon sok tényező formálta: a mai modern nemzetfogalom drasztikusan egysíkúnak számítna az akkori világban. Az egyszerű emberek életét inkább a helyi tényezők formálták, a nagypolitikát pedig a dinasztikus viszonyok.

(FOLYTATÁS)

Egészében véve a kérdést némileg általánosítva:

A magyar nemzetet fenyegető veszélyeket (akár a Trianont megelőző időkben, akár ma) szerintem úgy lehet megelőzni, ha ebben figyelembe veszzük részben a magyarországi korai középkori állapotokat, illetve az ezek alapját adó antropológiai, általános emberi etológiai alapokat is, sőt ezek alapjaiként a mai vadnépek, illetve az ősember ősi, valószinűleg igen nagy kulturális diverzitási társadalmának törvényszerűségeit.

Természetesen ezeket nem egy az egyben, hanem valamiféle általánosítás és a mai viszonyokra való megfelelő testreszabása által, hasonlóan ahhoz, ahogy Svájcnak volt szerencsére megőrizni a középkori nyelvi pluralizmusnak legalábbis az emlékét és az alapjait.

Magyaroszágot ma részben egyfajta kulturális bezáódás fenyegeti, részben pedig a mélyszegénység és a lakhatási váltás, amely akár teljes nemzethalálhoz, az ország társadalmi széthasadásához is vezethet. Emellett fenyeget egy éghajlat- és ökológiai válság is.

Persze ezek megoldása akár össze is kapcsolható. Például a nagyüzemi monokulturális mezőgazdaság kiegészítése vagy lecserélése holisztikusabb, ökológiaibb, vegyesebb és élőmunkaigényesebb ,,kertgazdaságokra'' -- ez egyszerrre hathat a munkanélküliség megszűnése irányába is, és az ökológiai válság enyhitése irányába is, és esetleg a vidéki cigányság sorsának enyhülése irányába is, amelynek nemcsak szociális, de kultúramegőrző emelmei is lehetnek.

Érdekes kérdés, hogy a vadnépek és az ősember őskommunizmusa, ősi ,,egyenlősége'' kiegészíthető-e úgy a modern kor követelményeivel, hogy életképes választ lehessen adni a lakhatási válsággal sújtott mélyszegény tömegek, gettólakók, falusi cigányság, oktatási lemorzsolódással sújtott rétegek számára. Valószínűnek tűnik, hogy az osztrák, illetve skandináv modell pragmatimzusa és fokozatossága megfelelő eszköz lehet, azonban ezt politikailag végig is kell vinni, ami a hazai közéletben nagyon nehéz, főleg, mivel a legtöbb pozitív eredmény csak évtizedes távlatban, ,,átfutással'' válik érzékelhetővé, az ehhez szükséges türelem és politikai előrelátás pedig Magyaroszágon csak nehezen keresztülvihető.