A magyar általános iskolákban,középiskolákban miért jellemző még mindig az önkény a pedagógusok részéről?
Én a rendszerváltás után jártam ezekbe az intézményekbe, akkoriban is erős volt önkény,de azt betudtuk régi szoci beidegződéseknek, ami probléma,hogy még mindig ugyanolyan.
Van egy keresztfiam, ő most általános iskolás.
Az önkény alatt azt értem,hogy a tanárok még mindig nagyon szeretik játszani az agyukat és fitogtatni a hatalmukat, gyakran visszaélni vele.
Például, amit gyerekkoromban sohasem értettem és most sem értek,hogy miért hánynak vért a tanárok,ha a diák iszik egy korty vizet órán.A a víz az élet alapja, kb mintha a lélegzetvételt tiltanák meg.Főleg, ha biológia tanár mond ilyet, jobb lenne ha felgyújtaná a diplomáját.
Engem nem egyszer lekiabáltak a tanárok emiatt, szülőin/fogadón édesanyám szóvá is tette nekik,hogy hadd igyon a gyerek órán, micsoda dolog,hogy nem engedik, meg az igazgatónak is panaszkodott édesanyám.Na, utána sem engedték,hogy igyak, ráadásként érezhetően szívatott is utána.
Ez ma is így működik.
Nagyon sok olyan ember megy tanárnak, aki narcisztikus, élvezi, ha hatalma van, ha uralkodhat.
Sokan meg még bérfejlesztéseket követelnek nekik, hát ne.Nem érdemlik meg ilyen mentalitással.Hiába fiatal némelyik, agyilag a Rákosi korszakban vannak.
Ellenben a magyar egyetemek nagyon jók.Hatalmas felüdülés volt egy ilyen diktatórikus gimnázium után.
Szerintem inkább az a gond, hogy túl laza a fegyelem.
És nem, a fegyelem alatt nem azt értem, hogy ne lehessen inni órán, nem erről van szó.
Én úgy látom sok narcisztikus lúzer megy tanárnak, aki ott éli ki magát és így kompenzál
Nem mind, de jelentős százalékban
Nem véletlenül nincs órán evés-ivás, nehogy összekoszold, leöntsd a könyvedet, füzetedet. Ennyit ki lehet bírni, itt szerintem a tanárnak van igaza. Az életben vannak szabályok, amiket be kell tartani.
A felsőoktatást ne keverd ide, oda "felnőtt" emberek járnak, nem gyerekek. Bár szabályok ott is vannak.
Na ez egy nagyon jó kérdés, kérdező! Sajnos rengeteg olyan tanár van, aki élvezi a hatalmának a fitogtatását. Pszichológiai szempontból teljesen érthető ez a folyamat. Kimegy a tanár az iskolából, egy senki lesz. Bemegy az iskolába, van rangja, van hatalma. Akinek olyan a személyisége az pedig visszaél a hatalmával. Ugyanakkor szerencsére csak a tanárok kis része ilyen.
Nálam is volt olyan, amikor még fiatal voltam, hogy véletlenül a kék ceruzát vettem elő rajzórán a lila helyett. A tanár úgy üvöltött le, mint a katona kiképzésen a legkeményebb őrmester, hogy mégis mit csinálok. Amikor vezetni tanultam és kezdőként véletlenül áttértem egy picit a felezővonalon túlra, még akkor sem üvöltöttek le ennyire...
A vízivásos rész nagyon, nagyon elgondolkodtató. Az emberek egyébként sem isznak elég vizet és az nem javít a helyzeten, ha még tiltják is órán a vízivást. Nem evésről, nem üdítőzésről beszélünk, hanem vízről! Egy kortyot akartam inni, konkrétan a tanár a kommandót akarta rám küldeni.
Summa summarum, az biztos, hogy vannak személyiségzavaros, alkalmatlan emberek a tanári pályán. Rengeteg ilyen történetet hallani. Aki már egy kicsi hatalmat is kap a kezébe, keményen visszaél vele. Neki inkább egy kemény Csernus féle pszichiáterre lenne szüksége, aki letöri a szarvát. Ugyanakkor én egyetértek a 2-essel, kérdező közlegénnyel, ugyanis az iskola (általános és közép, az egyetem nyilván más, de azért ott is vannak dolgok) célja nem a tanítás, hanem a gyermekmegőrzés, a nevelés, az idomítás, a katonás fegyelemre nevelés. Sok országban (pl. Norvégia) egy börtöntölteléknek több joga van, mint itt egy diáknak. Ezzel a mentalitással csak a depressziós emberek táborát gyarapítjuk. És persze még nem kopott ki a posztszovjet mentalitás, mert ahhoz még egy évtized fog kelleni. És azt sem felejthetjük el, hogy ez egy öngerjesztő folyamat, mert gondolj bele: ha a leendő tanár gyerekkorában bántalmazáson, katonás kegyetlen bánásmódon esik át, akkor sok esetben az adja vissza (persze nem mindenki, hanem aki erre hajlamos).
Egy biológia szakos középiskolai tanár.
Ez azért van, mert akkor egész végig a kupakot csavargatnák a gyerekek, elgurulna a kupak, aminek utána kell mászni, persze közben fellöki a mögötte ülőt, aki belerúg, és máris erre figyel mindenki, és kb. 5 perc, mire a tanár ezt a helyzetet konszolidálni tudja, hogy újra az óra menetére terelődjön a figyelem. De már a másik gyerek csörög is újra a flakonjával...
A természetes tanári reakció az, hogy akkor legyen tiltva ez az egész mizéria, igyanak a gyerekek a szünetben. 45 perc az nagyon kevés, a tanár megtervezte az órát, és ígyis rengeteg fegyelmezési probléma van, a gyerekek figyelmét nehéz fenntartani, ezért a tanárok igyekeznek minél több figyelmet gátló tényezőt kiiktatni. Ennek ez a magyarázata, és nincs ebben semmilyen tanári önkény, egyszerűen nem tudod elképzelni a tanár helyzetét.
Az egyetemet ne keverjük ide, mert teljesen más felnőtt embereknek előadást tartani, mint tizenéves (vagy még annyi se) gyerekeknek órát. Semmi köze a két kategóriának egymáshoz.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!