Nem a világszégyene, hogy ilyen Kásler dönti el, hogy legyen harmadik oltás?
Szellemi fogyatékosak lehetnek akik Kásler Miklós szaktudását becsmérlik. Rendkívüli szakember és garantálom, hogy nem lopta a sógora szakdolgozatát ahogy Gyurcsány -:)
Csak egy kis részt idézek a wikiből de érdemes elolvasni a többit is:
"1994-től egyetemi tanár a Haynal Imre Egészségtudományi Egyetemen, 1998 után négy egyetemen tanszékvezető (HIETE, Semmelweis Egyetem, Pécsi Tudományegyetem, marosvásárhelyi MOGYE). 2007-től a PTE onkológiai tanszék igazgatója.[4] Tudományos fokozatai: az orvostudományok kandidátusa (1984),[4] az MTA doktora (2010), az Európai Tudományos és Művészeti Akadémia tagja (2017).[forrás?]
Tudományos tevékenysége során 16 szakkönyvet, 7 könyvet, 76 könyvrészletet, több mint 250 Magyarországon és külföldön publikált közleményt írt, hazai és nemzetközi kongresszusok százain tartott előadást."
"Az oltásgyártók szerint a harmadikat is abból kell adni,,
Persze meg majd a negyvenharmadikat is főleg ha rajtuk múlik...
Utolso: te is minden gyogyszeredet keverni szoktad biztos ami biztos alapon? Vagy inkabb egyfajtat szedsz betartva a gyogyszergyarto es a haziorvos ajanlasat?
Tudom tudom szemet Pfizer. Hogy van merszuk pozitiv szaldosra kijonni?
12: Honnan osztogatod a magyaroknak az észt?
Szellemi munkát sokkal tovább lehet végezni mint a fizikai munkát. Az agy akkor kezd eltompulni amikor nem használjuk tudományos munkára. Biden esetében szenilitás az oka a szellemi tompulásnak.
,,Tudom tudom szemet Pfizer. Hogy van merszuk pozitiv szaldosra kijonni?"
Igen jól látod a Pfizer egy profitorientált nagyvállalat amit nem a te egészséged érdekel hanem az hogy jöjjön a pénz.
Elég nagy a baj ha nem érted mi ezzel a gond. Persze tőlem oltathatsz havonta csak azért kicsit visszás dolog az hogy nagyvállalatokat tömünk az adófizetők pénzén, azok meg persze teljesen szakmai szempontok alapján oltogatnák a lakosságot örökké...
#14!
Nem példa nélküli az, hogy gyógyszert váltanak egy kezelés alatt.
,,Megis miert olnek milliard dollarokat vakcinafejlesztesbe, ha nem azert, hogy ezzel eleteket mentsenek."
Nem nem azért hanem hogy ők pénzt keressenek. Erre meg a legjobb az ha mostantól konstans vakcinázás lesz. Az hogy már boostershotokról beszélnek nem azért van hogy te védett legyél, ne legyünk már ennyire naivak😆 Amikor egy nagyvállalat által pénzelt szakértő azt mondja hogy a terméküknek a minél nagyobb mértékű fogyasztása a megoldás, abban semmilyen jótékony szándék nincs csak a profitéhség.
,,Vagy megis mit kellett volna tenniük?"
Kiknek?
,,En speciel orulok, hogy az adomat erre koltik, nem pedig felesleges beruhazasokra."
Én meg marhára nem örülök annak hogy állami zsarolással szerzünk pénzt egy multinak.
Szokásos ellenzéki ferdítés:
Ugye kedves kérdező, arról is a MAGYAR KORMÁNY tehet, hogy a BRITEKNÉL IS SZÓ VAN HARMADIK OLTÁSRÓL??????
UGYE EZ IS AZÉRT VAN MERT FIDESZ MEG A ZORBÁN?????
NYILVÁN. ELLENZÉK MAGYARORSZÁGON = MINDENBE BELEKÖTNI.
NA PONTOSAN EZÉRT BUKTOK JÖVŐRE IS MEG 2026-BAN IS.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!