Normális az, ha huszonéves fiatalként úgy érzem, sokkal jobb lett volna ha a Kádár-rendszerben éltem volna?

Lakhattam volna Kádár kockában, lehetett volna Wartburgom vagy esetleg egy Ladám is. Ehettem volna 3,60-as kenyeret, ehettem volna virslit, ihattam volna sört, minden nap megtömhettem volna a hasamat. Tulajdonképpen mindenem meglett volna, amire csak vágyom. Nyugodt és boldog életem lett volna. Valószínűleg soha nem is mentem volna egyetemre, hanem otthon maradtam volna a szülőfalumban, lett volna valami szakmám és végeztem volna valami fizikai munkát.

A mai világban viszont soha nem lesz semmim. Csak a hajtás és a rohanás megy. A saját lakás mégis egy elérhetetlen álom. Dögunalmas irodai aktatológató munkát végezhetek és fizethetem a százezreket bérleti díjra és lakhatásra. A vidéket tönkretették, régen a faluban is sok munkahely volt, ma már be kell járni a városba. Bezárták a bányákat és a kohászati üzemeket. Naplopó influencereknek és celebeknek áll a világ. Az emberek utazásra, új ruhákra és egyéb felesleges dolgokra szórják a pénzt, aztán csodálkoznak ha nem marad pénzük.

Egyszerűen jobban bejön az életstílus, az a világ, amit Kádár kínált volna.