Itthon MÉG nincs ilyen.
És igen, én sem értek egyet a melegek egybemosásával. De azzal igen, hogy a felvilágosítást csak hozzáértő személy végezze, és essen szó LGB ről. A többi tévképzetes/identitás zavaros pszichológiai esetről nem kell tudniuk. De arrol igen, hogy az LGB normális.
A pedofiltörvény nem túlzás, azzal senkinek semmi baja nem volt. A gyermekvédelmi törvény túlzás, mert senkit nem lehet meleggé változtatni és szinte bűnként kezeli a homoszexualitást. Úgy állítja be a meleg embereket, mintha a gyerekekre veszélyesek lennének, fertőző, tanulható dolog, amit el kell különíteni az egészségesektől. A Tv-ben nem lehet leadni 10 óra lelőtt olyan filmet, amiben vannak homoszexuálisok, egy olyan országban, ahol elvileg mindenki egyenlő és tilos a diszkrimináció. Vagy például ha egy meleg diákot csesztetnek a többiek, akkor a tanár bizonytalan lesz, hogy most beszélhet-e erről vagy sem. Csak ugye a homoszexuális gyerek le van ejtve, őt nem kell védeni. A másik nagy baj a törvénnyel, hogy gumijogszabály, pontatlan, bármire rá lehet húzni.
(Vannak dolgok amikkel én se értek egyet, pl. gyerekek átoperálása, túl korai érzékenyítése, de ez a törvény mindent ellehetetlenít, azt is ami viszont jó lenne.)
Nem állít be semmit.
Az a legviccesebb hogy nincs melegpropaganda, de azért a propagandát tiltó törvény elleni lázadnak.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!