A Fidelitasban nem tudnak olvasni????
Pökhendiségükben még bocsánatkérésre se futja?
24.hu/kozelet/2021/06/27/mehlegelo-fidelitas-lekaszal/
19-20!
Ma átmentem a Flórián téret ellepő égig érő füvek mellett. Nemrég a Kiscelli parkerdő is ugyanilyen gazos volt. Lehet modani a hülyeségeket, hogy ez méhlegelő, de semmit zümmögést sem lehetett hallani.
Ezeket a területeket csak simán elvették az környéken élőktől, mert nem gondozták. Egy facélia tábla mellett pedig folyamatos a zümmögés, ott tényleg vannak méhek.
Érdekes, hogy egyik cikkben sem írják, hogy konkrétan hol és milyen növények telepítésével csináltak méhlegelőt. Viszont van ilyen az egyik cikkben: "A helyszínválasztás során olyan, parkhasználati szempontból kevéssé frekventált helyeket igyekeztünk választani, ahol a kaszálás hiányában felnövő (sokaknak talán „gazosnak” tűnő) terület a parki látványt, az ott kikapcsolódni vágyókat nem zavarja..."
Ebből egyértelműen következik, hogy az említett óbudai helyszínekre ők nem terveztek semmi ilyet, csak nem dolgoztak és kitették a táblát, hiszen ezek frekventált parkok.
A Kiscelli parkerdőtől pedig 10 percre már ott van az erdő, vadvirágokkal.
igen az ilyenekről van szó mint te kedves 21es, az orrodnál se látsz tovább, olvasni nem akarsz, én linkeltem, untánam követő kimásolta.
Hamár a tudománynak és a józan észnek nem hiszel a mennyei fidesznek igen? mert az ugye megvan hogy még a Fideszből is elitélték, és felszólaltak ez ellen a barbár pusztítás ellen?
ugye megvan?
frissítsed gyorsan a fideszappodat
22-23!
Ti pofáztok itt olvasásról, de érdemben képtelenek voltatok reagálni arra, amit írtam. Bemondta a Klub rádió vagy megírta a 444, hogy mit kell elolvasnotok és terjesztenetek? De a gondolkodás nektek már nem megy, csak a papagájként való ismételgetés.
Ismételgetitek a szokásos, valóságtól elrugaszkodott hülyeségeiteket rólam, de a borsónyi agyatok nem volt képes arra, hogy értelmesen reagáljatok. Azt sem fogtátok fel, hogy egy parknak más a célja. De nektek hiába írok, csak akkor tudták bármit is írni, ha a propaganda megmondja nektek.
ha már érvelni nem tudsz akkor csak fröcsögod amit viktor belédnyomott
menjél szépen akkor legyél jó ner lovag, aztán betonozzál le minden erdőt, vágjál ki minden fát, aztán jelentsed hogy kész a terv
"ha már érvelni nem tudsz akkor csak fröcsögod amit viktor belédnyomott"
Mondot ezt arra, hogy jeleztem, nem vagy(tok) képesek reagálni érdemben, csak ismételgetitek a bemagolt dolgokat.
Tudod, az lett volna a meggyőző, ha kivételesen reagálsz arra, amit a korábbi kommentemben írtam.
De te csak ismételgetni tudod azt, amit sok izzadtság árán betanultál: "menjél szépen akkor legyél jó ner lovag, aztán betonozzál le minden erdőt, vágjál ki minden fát, aztán jelentsed hogy kész a terv"
Ennyire vagy képes.
Ez kb. olyan, mintha fákkal beszélgetnék. Vagy kivágott fákkal, tuskókkal.
Mivel érdemi vitára semmi esély, nem követem tovább a témát.
Ok, akkor reagálok az értetlen kérdésedre, amit fel se tettél volna, ha elolvasod a főtájépítész általam ide bemásolt írását. (Nem újságcikk, nem 444, hanem egy szakember saját írása, amit a facebookon a saját profilján tett közzé!)
Javaslom a többi posztját is tanulmányozásra, talán felvilágosodsz tőle kicsit.
“Érdekes, hogy egyik cikkben sem írják, hogy konkrétan hol és milyen növények telepítésével csináltak méhlegelőt.”
Azért nincs leírva, mert nem telepítéssel csinálnak méhlegelőt, okoska! Hogy megkíméljelek a nehézségektől, szelektíven idemásolom neked azt, amit elvileg már elolvastál, remélem így már érthető lesz számodra:
“ Városi méhlegelőt, biodiverz kiültetést két úton lehet kialakítani. Az egyik út célzott magvetéssel, talajelőkészítés után. Ez szinte azonnal nagy virágdíszhez vezet, majd ahogyan haladunk előre az időben, ez a virágdísz évek múlva elhalványul, a versengő fajok adott esetben kiszorítják egymást, bejönnek a társulásba nem virágdíszes, szélbeporzásos egyszikűek, amelyek élőhelyként szintén rendkívül értékesek, csak nem annyira díszesek. … Egy problémája van ezeknek a kis kezdeményezéseknek: nagyon kicsi foltokon tudnak működni, mert nincs a hazai társulásokra, klímára, flórajárásokra, talajra, topológiára optimalizált ipari mennyiségű magkeverék. … Ha nagy tömegben máshonnan származó virágmag keverékeket használnánk, akkor az ezekre a védett területekre ökológiai kockázatot jelentene. Nem egy honos társulást letaroló invazív növény vagy állatfaj származott már tudatos termesztésből. A virágmag gyűjtése a vadvirágos rétekről kaszálással történik, a kaszálékot szárítják, csépelik. Ennek következtében belekerül minden mag, ami az adott réten előfordul. Akár máshol, más klímazonális körülmények között jól elnyomott, kordában tartott, de nálunk aggresszíven terjedni képes fajok is. Ezért nagyon óvatosnak kell itt lenni, s nem spórolhatjuk meg azt, hogy mi magunk, a mi klímánknak, flóránknak megfelelő magkeveréket állítsunk elő. … A budapesti kísérletezgetésnek ez az egyik remélt célja, megnézni mi jön föl, célzott kaszálással tompítani a nemszeretem, fajszegényítő fajok számát, célzott és jól időzített kaszálással begyűjteni a termőhelyileg, ökológiailag helyeset, s a következő évben rásegíteni a begyűjtött magokkal a fajszegényebb területek fejlődésébe. … Ez egy sziszifuszi munka, de pont fordítva épül fel, mint a magkeverékkel kialakított ágyás élete: itt a fajban szegény kiinduló állapotból jutunk el pár év alatt, ökológiai kockázat nélkül a fajgazdag rétekig, amott pedig az első években látványos virágözön szelídül vissza egy egyensúlyi állapotba. Az előbbit nagy területen vagyunk képesek ma megtenni, az utóbbinak viszont igen korlátozott a lehetséges volumene a kevés szaporítóanyag miatt. Az előbbi viszont nagyobb türelmet igényel a városlakótól, sok edukációt tőlünk és semennyire sem kedvez neki a politikai tematizálás.“
#24
Btw, kedves gyökér, érdekes módon a fideszes Székesfehérváron is van ilyen. Ott mi a helyzet? Azért nem panaszkodsz, idióta? :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!