Itt van az indiai tripla mutáns és terjed. Megint csak akkor fogunk korlátozásokat hozni, amikor már túl késő?
Előző nyáron pontosan ugyanezt a hibát követtük el. Jött a brit mutáns, de mi nyitottunk, nyaraltunk, dajdajoztunk. Aztán jött a szeptember, berobbant a vírus mint az állat, mindent be kellett zárni az egészségügy gyakorlatilag összeomlott, rengetegen haltak bele gyógyítható betegségekbe mert nem volt ellátás a covid betegek miatt.
Stb.
Újra elkövetjük ezt a hibát, nyitott szemmel?
Hát ha azt nézzük, 5 millió embert már beoltottak, és ezek az oltások azért attól megvédik az embert, hogy kórházba nem fognak bejutni, ha újra elkapják a vírust, és szerintem hiába van itt az indiai mutáns, ha megugrik a kórházba kerülőknek és a halálozásoknak a száma, akkor az inkább most az oltatlanok közül fog kikerülni.
Én azért azt mondom, hogy még várjuk ki ennek a végét, de én nem gondolnám, hogy megint ilyen lezárások lennének.
Egyébként tavaly nyáron nem a brit mutáns miatt ugrott meg az esetek száma.
A brit mutáns most tavasszal ért ide, de abban igazad van, hogy a sok nyaralgatásnak köszönhetően az emberek hazahozták a vírust, és hiába nem volt tünetük, elkezdték egymást fertőzni.
Tavaly tavasszal, amikor ez az egész begyűrűzött, akkor az idei számokhoz képest elég kevés volt a fertőzötteknek a száma, és ezeket az eseteket is lehetett kontrollálni, tehát tavaly a #maradjotthon az működött, idén ez már sajnos nem jött össze, amiatt is, mert a brit mutáns sokkal fertőzőbb.
Mindenki találgat.
Kiderül melyik a hatásos egyáltalán.
De szerintem a halál ellen mindegyik megvéd, vagy a súlyos szövődményektől.
Amúgy meg felesleges pánikkeltés ez már, volt már egy csomó mutáns és egyelőre nem volt gond olyan államoknál ahol azért volt rendesen átoltottság.
Igen magas a fertőzöttek száma, de nem nőtt annyival a halottak száma mint amikor nem volt ilyen magas az oltottak száma.
Igen, de kimutatták már, hogy ezek az oltások nagy eséllyel a mutánsok ellen is megvédenek. Az alapja az összes mutánsnak ugyanaz, tehát az oltás szerintem megvédheti az embereket egy negyedik hullám kitörésétől.
Egyébként meg ma olvastam, hogy az itthoni eddigi 2 esetből az egyik már meggyógyult, a másik pedig kórházban van, de lélegeztetőre nem került. Nyilván 2 emberből nagy következtetéseket még nem lehet levonni, de nem gondolnám, hogy megint világvége hangulat lenne a későbbiekben.
Akkor jobb lesz ha rettegsz ?
Nem fogom a négy fal között leéllni az életem. Kaptam oltást, van immunrendszerem. Ha ez sem elég akkor viszlát. Aztán majd jön a japán mutáns, a kongói mutáns, a bátonyterenyei mutáns meg a f-szom mutáns ami 120000000x fertőzőbb.
Be kellene tiltani a covid híreket.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!