Miért vált általános nyugati érdekké Kínát utálni?
3: "Nem tudom, szerintem csak simán szembemegy a nyugati értékekkel."
És mik azok a "nyugati értékek", amivel szembe merészel menni egy keleti ország? :)
Kína az utóbbi években szép lassan korunk náci Németországává vált. Durván elnyomja és koncentrációs táborokba zárja az etnikai kisebbségeit, megfigyeli az állampolgárait (ennek köszönhető az is hogy a járványt sikerült visszaszorítaniuk, mert mindenkit aki gyanús házi karanténba zárnak és folyamatosan figyelik a mozgását), aki a párt ellen mer szólni azt már viszi is a Gestapo, masszívan fegyverkezik és területi követelései vannak a szomszédaival szemben. Ott van ugye Tajvan esete, amit háborúval is annektálna, ha tehetné, az indiai határvillongások és a Dél-Kínai tengerre úgy egyben benyújtotta az igényét.
És emellett elkezdi lábon felvásárolni a kisebb országokat, ott van Kenya, Sri Lanka és Montenegró esete ahol adósságcsapdába vereti őket, majd lenyúlja a fontos infrastruktúrákat. És mit ad Isten, mi is éppen hitelt veszünk fel tőlük egy (nekik) fontos infrastruktúra kiépítésére.
13-as
Az amerikai gyilkosok a gdp felét háborúra költik, a lehető legnagyobb tömeggyilkos nép, és most is több országban pusztitanak.
USA a náci Németország mai megfelelője, háborúra épül a gazdaságuk.
Kinát tönkre akarják tenni, és rendszeresek a kinai ellenes megnyilvánulások,raszizmus
#11
Tekintve, hogy írtam pár példát, így azt hiszem a kérdésed tárgytalan.
A szövégértésed meg csiszolásra szorul.
A komcsik védőit kérdezem. Hol élnének szívesebben, az USA - ban, vagy Kínában?
Az a különbség a kettő között, hogy az US legalább a saját polgáraival nem genyó. Kína ugyanúgy veszélyeztet más országokat, csak pluszba a saját népe is diktatúrában él.
Kína jelenleg is hatalmas területeket vesz meg és birtokol Magyarországon is, lakóparkokat, kereskedelmi központokat, ipari területeket, pl az egész budapesti Ikarusz ipari parkot nemrég vette meg, és most készül Magyarország még el is adósodni neki, ki érti miért.
Kína gazdaságilag próbálja markába fogni a kicsi gyenge és korrupt országokat, csak ezt sokan nem akarják még észrevenni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!