Új rendszert az országban?
Ti el tudnátok képzelni új rendszert?
Például többé nem lehetnének pártok, hanem minden megyéből lenne X fő képviselő, így 19-szer X képviselő ülésezne a Parlamentben. Miért lenne jó? Mindenki a saját "területének" érdekeit nézné, nem a saját pártjáét. A mostani rendszerben a párt tagok arra szavaznak, azon a véleményen vannak, mint a pártjuk. Persze az egyéni érdekek már egy másik dolog... Lehetne kevesebb fizetés, semmi extra jutalom, így csak azok politizálnának, akiket tényleg érdekel az ország, nem pedig azok, akiknek pénz kell.
Előző. Talán az a 19-szer X képviselő?
Ha mondjuk telefonos körzetek szerint osztjuk fel az országot, lenne 70-80 képviselő, mondjuk egyenlő jogokkal.
19 megye. Budapestről senki? Ez így kifejezetten szimpatikus!
Egyébként: mi biztosítja azt, hogy a bekerült 19-szer X ember közül akármennyi nem fog érdekszövetségbe lépni egymással (azaz ha nem is papíron, de pártot alapítanak)?
1. Lehetne törvény, hogy nem lehet pártokat alapítani.
2. Ha nem párt alapján akkor milyen alapon? Mondjuk az alapján, hogy mit akar csinálni majd a Parlamentben, tehát lényegében a programjai alapján.
Ez a jobb-bal oldal eléggé megosztja az embereket. Saját tapasztalat. Ha nem lennének pártok, akkor pedig csak annyi, hogy ha a saját megyéjének a képviselője nem jól csinálja a dolgát, le lehetne cserélni másra valamilyen gyűlésen, ami mondjuk évente lenne (de ez csak példa).
3. "Ha valami nem tetszik akkor lehet Orbánt/Fideszt szidni és leváltani, de ebben a rendszerben mind a 80 mutogathat a másikra ha nem jól működik a közoktatás vagy sztrájkolnak a vasutasok." Ebben az esetben magát a Parlamentet lehetne szidni. :)
"De hadd kérdezzem már meg, ha nem párt alapon, akkor milyen alapon szavaznál a képviselőre? A szeme színe vagy a testsúlya alapján?"
Nem rossz ötlet. De nekem az is megfordult a fejemben, hogy akár kampányolhatnának is. El mondják, hogy mit akarnak elérni, ezt hogyan tennék, programot csinálnának, költségvetési tervezettel. De ez túlságosan bonyolult lenne. A te ötleted jobb.
Valaki elmagyarázná ,hogy ennek mi köze van az anarchiához?
Vagy van olyan irányzata ,amit én nem ismerek?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!