A rendszerváltást követően fel sem merült a a még élő Rákosi-rendszer háborús bűnöseit, vagy az 56-os megtorlásokért felelősöket számonkérjék? És börtönbe zárják?

Biszku Bélát 2010-ig senki sem "bántotta". Ezt követően kezdődtek a perek, amiket "sikerült elhúzni" egészen 2016-os haláláig.

Péter Gábort (Születési név: Eisenberger Benjámin) már 1953-ban Rákosi idejében koncepciós perben letartóztatták -lényegében ezek a párton belüli hatalmi harcok voltak, sok esetben a "moszkoviták" és a spanyol polgárháborúból hazatért, vagy a Tanácsköztársaság után nyugat felé menekült kommunisták között-, majd Nagy Imre alatt halálra ítélték. '56-ot megelőző, követő újabb perek után '58-ban közkegyelemre, súlyos betegségére hivatkozva szabadon engedték -ehhez képest 1993-ig élt-, s ezt követően "eldugták" a közvélemény elől.

De lehetne még sorolni Piros Lászlót, aki "kegyvesztettsége" után a Szegedi Szalámigyárhoz került, s mint vezérigazgató ment nyugdíjba (6 általános + hentessegéd végzettséggel).

A Rákosi rendszerben, majd '56-ban bűnöket elkövetett kommunisták mára már mind meghaltak. Kádár időszakában viszont többnyire nem bántották őket.

Berecz Jánost idézve: "Mégiscsak a mi kutyánk kölykei".

A békés és vérontás nélküli társadalmi változás-változtatás volt az elsődleges szempont. Nem volt véletlen az a bizonyos "4 igenes népszavazás" 1989. november 26-án.

Ami előtte biztosnak látszott: Grósz Károly mindvégig kiállt a pártállami rendszer továbbélése mellett. Felkészült, hogy akár erőszakos eszközökkel, különleges állapot bevezetésével is megvédje azt a rendszert, amely megérett a totális változtatásra.

Ezért a választópolgároknak kellett eldönteni, hogy mi legyen a munkahelyi pártalapszervezetek és a munkásőrség sorsa? És mi legyen az MSZMP vagyonával, valamint melyik történjen előbb, a köztársasági elnök megválasztása, vagy az országgyűlési képviselők megválasztása?

E négy sorsfordító kérdés mellett nem volt mellékes a magyar hadsereg állásfoglalása, ami szerencsére semleges volt.