Már nagyon régóta érik bennem ez a kérdés miszerint nem gyanús, hogy csakis a szórakozásra, kikapcsolódásra terjednek ki a járványügyi korlátozások és azokra melyek este történnek?
10-es, ezt te komolyan el is hiszed? Szerencsés vagy, ha a környezetedben nem volt senki pozitív. Én sajnos sok olyat ismerek, aki bele is halt.
A valóság meg az, hogy nagyon rosszul kezelik ezt az egészet. Tényleg nem kéne beáldozni a vendéglátást. Már tavaly is megmondták, hogy ott volt a legkevesebb a beteg, ahol jó volt a kontaktkövetés. most meg gyakorlatilag felhívod a házorvost, hogy náthás vagy, és egyből rádfogja, hogy covid, ne menj sehova. Ezt ki fogja betartani?! Tesztelni kéne, és aki valóban pozitív, annak be kéne tartani azt, hogy nem megy sehova. De most csak azt tesztelik, akinek előírja a munkahelye, egyébként a háziorvosoknak ki van adva, hogy nem szabad kiküldeni a tesztert.
A lányom osztályában több szülő beteg, a gyerekek meg mehetnek iskolába, mert hivatalosan sehol nincs covidos. Ennek eredményeképpen mára már az osztály 50 %-a beteg lett, a szülőkről ne is beszéljünk. De hiába mondják, hogy teszteljenek, ah, minek az.
Pedig azt kéne, aki beteg, tesztelni őt is meg a családot is, aztán aki valóban covidos, az maradjon otthon, aki meg csak náthás, menjen dolgára.
#12 ha az osztályban lenne igazoltan covid fertőzött akkor nem mehetne az osztály iskolába. Nem kellene butaságokat beszélni.
Tanár vagyok, tudom mi van. Az hogy most sok gyerek beteg az nem a covid miatt van, tényleg sima megfázás, mert most volt olyan az idő amikor sokan kint voltak de vagy a nagyon erős szél ártott meg nekik, vagy éppen az, hoyg a napsütés miatt nem öltöztek fel rendesen.
Ráadásul most nagyon sokat szellőztetjük a termeket, órák alatt is nyitva vannak az ablakok - nem telibe, bukóra vagy résnyire és aki nem öltözik rendesen az megfázik. Divat lett a gyerekek között póló+kabátban járni, így vagy rajta van a kabát a teremben és akkor a szünetben fázik meg amikor ki kell mennie az udvarra, vagy leveszi a kabátot a teremben és akkor meg amiatt fázik meg, hogy nincs rajta csak egy póló. Rendszeresen vannak vitáink a gyerekekkel, hogy rétegesen öltözzenek, hozzanak pulóvert IS.
Az egyik baráti családnál pedig az óvodában van most lezárás, mert 3 óvónőnél is a szűrésen covid-ot mutattak ki, a gyerekek között sok is a beteg - de a beteg gyerekük covid-tesztje pedig negatív lett. Vagyis az óvónők fertőzöttek, a gyerekek meg csak megfáztak.
Holnap megyek tanárként a szűrésre amit megint csinálnak számunkra. ha tényleg az alsó tagozatban, óvodában terjedne, akkor ott ki lennének szűrve a dolgozók.
Kérdező
A munkahelyeknek KÖTELEZŐEN előírták, hogy tegyenek a dolgozóik védelme érdekében. Ott megteszik amit lehet, ha kell fertőtlenítéssel, ha lehet akkor a dolgozók elválasztásával. Nem ott fogják egymást megfertőzni ha betartják amit kellene.
Minden munkahelyet nem lehet lezárni, már az hatalmas bajt okozott hogy sok cégnél 1-2 hónapig nem lehetett dolgozni tavaly tavasszal.
A szórakozást viszont most lehet korlátozni. Ott nem azért lennének az emberek, hogy egymástól messze, maszkban ücsörögjenek.
Bármennyire is nehéz ez most, jobbat még nem találtak ki arra ha nincsen védőoltás. Most az már van, csak azt kell elérni hogy abból elég legyen és akkor már majd nem kell foglalkozni a covid-dal, ahoyg ma már az influenzával sem foglalkozunk többet, mint hogy halljuk a figyelmeztetéseket, hogy a rizikócsoportba tartozók oltassák be magukat a szezonban.
A Fidesz valóban rettenetesen rosszul kezeli a járványt.
Tény, hogy már létezik oltás, és sokkal többet tudni a kórról, de ez még nem ad okot a lazításra.
Kb. 500.000 embert oltottak be, ami úgy 5%-ot jelent. Ennek a jelentős hányada a legpasszívabb réteg, aki amúgy otthon üldögél, szóval eleve nem terjesztené a vírust nagyon. Egy másik réteg, aki egészségügyben dolgozik.
Az oltásról annyit tudni amúgy, hogy az oroszok hazudnak: pl. azt mondják, kezdeményezték az EU-nál a tesztelését, engedélyezését, közben nem, és amúgy is hullanak az orosz orvosok az ablakból. A kínainál is elég gyanús a helyzet, Braziliában nem véletlenül álltak le az oltással. Hogy miért a többihez képest drágábban ezeket veszi a Fidesz? Nekik semmi se szent, ebből is hasznot húznak, mutyiznak.
A Pfizerről kiderült, hogy nem csak a tüneteket csökkenti, előzi meg, hanem a terjesztést is, és az is, hogy 5 napig simán lehet tárolni -20 fokon is.
Hogy a Fidesz miért az orvosokat terheli túl, azt nem értem. Pl. miért nekik kell elmenni a vakcinákért, miért nem viszik ki nekik...
Mint ahogy az se világos, hogy miért kell regisztrálni, és ha már regisztrálás van, akkor miért nem lehet megadni, hogy milyen vakcinát kérünk, vagy milyen vakcinát nem kérünk semmiképpen.
Vagy miért nem azoknak kell regisztrálni, akik nem kérnek, és akik kifejezetten kérnek (ők előbb kaphatnák) a többieknek meg beadják később.
És igen, vannak munkahelyek, amiket előrébb kell sorolni, pl. pedagógusok, bíróság, jegyző, közjegyző, büntetésvégrehajtás, stb. vagy mert ezek jobban kitettek a veszélynek, és könnnyebben fertőzhetnek is, vagy mert a munkájuk hiánya jelentős fennakadást okozna még akkor is, ha történetesen a munkahelyükön kevesebb az esély a fertőzésre, mert ott van óvintézkedés.
Igen, az is jó kérdés, hogy miért nincs ilyen helyzetben hatósági áras fertőtlenítő, vagy maszk.
#15 folytatása:
És az is elég furcsa, hogy így, össze-vissza megy az oltás. Pl. én egy lakótelepen lakok, ahol egymást érik a száznál is több lakásos házak, és rengeteg idős van itt. Nem az lenne a normális, ha bedobálnának egy levelet, hogy 10 és 12 között oltás "Gizi néninek", maradjon otthon? És ekkor az idősek között meg valóban végigtolnák az oltást, kivéve, ha kifejezetten nem kérik.
Én abban tényleg látok valami rációt, hogy szándékosan ilyen bénák. Még szaktudás nélkül is egy középiskolás is jobban meg tudná szervezni a dolgokat, ha valóban ismerik a tényeket, amikhez a kormány hozzáfér.
"Értelmetlenek a le zárások az tény ha érne valamit a védekezés nem lenne itt a harmadik hullám....."
Ez baromság. Rossz belegondolni abba, hogy szabadulna el itt a pokol, ha nem lennének óvintézkedések. Nyilván ezek az óvintézkedések nem jelentenek száz százalékos védelmet, de szerintem nagyon is sokat számítanak. A hullámok meg általában akkor szoktak jönni, amikor már azt hiszik az emberek, hogy nincs veszély, és tömegesen lazul a fegyelem, vagy rendeletileg lazítanak.
Nálunk is volt néhány ilyen jó vicc: nemzetközi focibizbasz, az angol járványcsúcs idején beengedtük onnan a repülőket úgy, hogy nem zárták karanténba az érkezőket...
Az meg csak úgy mellékes undormány, hogy a fideszes kaszinó nyitvatartását engedélyezik.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!