Mi a véleményetek arról hogy 2010 óta 786 százalékkal nőtt parlamenti képviselők átlagvagyona?
Figyelt kérdés
Ez van akkor ha a baloldal és a kormány egyetért valamiben,történetesen a képviselők fizetésének emelésében.
2021. febr. 22. 22:00
1/14 anonim válasza:
A hashtagek közül nem véletlenül maradt ki Orbán Viktor. Róla köztudott, hogy mind a 768%-ot az államkaszába rakja.
3/14 Ékezetes billetyűzet válasza:
Érdekes, mindenesetre torzítja a képet amúgy az, hogy 2010-ben kb. 386 képviselő volt, most pedig közel a fele, azaz több képviselőből magától értetődően több a szegényebb is, ami lejjebb húzza az átlagot.
Itt is, mint az átlagbérnél is elmondható, hogy az átlag sokat torzít a statisztikán, ezt még tetőzi a kisebb elemszám is (azaz hogy kevesebb a képselő).
4/14 anonim válasza:
Uh, most komolyan. Arra rak Székely Sarolta három felkiáltójelet a prolihergelő kis cikkében, hogy az átlagos országgyűlési képviselői vagyon 28 millió forint? Phazmeg, erre a 786%-ra azt hittem, hogy minimum százmilliókat fogok látni a cikkben. Srácok, erre nem irigykedni kell, hanem meg kell állapítani, hogy a felső tízezrünk sajnos egy vicc. A cikk szerint úgy meggazdagodtak a képviselőink, hogy már akár egy belvárosi másfél szobás lakást is tudnának venni...hitelre.
6/14 anonim válasza:
ma 22:09
“Róla köztudott, hogy mind a 768%-ot az államkaszába rakja.”
Gondolom te vagy az első számú közjószága (hogy a szavaival éljek).
Agymosott idióta. :)
7/14 anonim válasza:
#6
Késő van, már az iróniára sem fog az agyad, menjél csucsulni.
8/14 anonim válasza:
Normálisan kellene fogalmazni, és akkor le esne az irónia.... Ülj le egyes! :)
9/14 anonim válasza:
#7. Ez most nekem sem jött át, pedig még ismerlek is usernév alapján, szóval már tudhatnám. :(
10/14 anonim válasza:
#8
Hát hol érdekel engem, hogy a bambáknak mi nem esik le. :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!