A Fidesz és a hű szavazóik lényegében egy ilyen jövőt szeretnének Magyarország számára?

A hajnali párától a smaragd legszebb zöldjén csillogó fű akadályt nem ismerő, lassú, de magabiztos növekedését, az égig érő fák idegen földről fújó szeleinek állhatatos dacolását elégedetten figyelte az ódon ház ablakából egy mindent látó szempár.

- Te! - szólt oda a szempár tulajdonosa határozott hangon a sarokban várakozó férfinak, aki aranygombokkal kirakott zekéje fölé, vállára medveszőrmét terített. A lábán viselt bocskora halkan puffant a terebélyes szőnyegen, ahogy közelebb lépdelt gazdájához.

- Igen, Méltóságos Uram? Szolgálatára készen állok! - hajbókolt a nevét Kiss Jánosról Cseszteperevszky Lóránt Whomrád Ödönre magyarító férfi oly mélyre, hogy a medveszőrt jobb kezével meg kellett tartania, hogy ne hulljon a lába elé.

- A gyönyörűséges táj végtelen pompázatosságában méltóztatik gyönyörködnie a Nagyuramnak? Hálás lehet a nép, hogy a földet néki egy ilyen csodálatos szempár hizlalja kövérre, mint amivel Méltóságos Nagyuramnak rendelkeznie méltóztatik! - izgalmában, hogy a bók elnyeri-e gazdája tetszését, megnyalta a szája szélét.

- Mit raknak az emberek a földbe? Burgonyát? - kérdezte az ablakban álló férfi, figyelve a földön dolgozó parasztokat.

- Burgonyát, Méltóságos Uram, pontosan, el tetszett találni! - lelkendezett Cseszteperevszky és kettő rövidet tapsolt izzadt tenyerével örömében, de aztán arra gondolván, hogy az mégiscsak túlzó lehet, kezeit sietve a háta mögé rejtette.

- Nagyszerű étel a rakott burgonya, nem így van? - várt megerősítésre az ablakban álló férfi, szemét továbbra sem levéve a földön dolgozókról.

- Fantasztikus étel, szinte a kedvencem! - felelte önmagával kórusban Cseszteperevszky, türelmesen készen állva arra, hogy további ételekről is kinyilvánítsa tetszését, bölcsen elfojtva magában a késztetést, hogy külön kérdés vagy kérés nélkül magától folytassa a felsorolást.

- Igazi, ősi, Magyar étel, így van-e? - időzött el a várttól eltérően továbbra is a rakott krumpli kérdésénél gazdája.

- Nagyszerű, Magyar étel, ez kétségtelen! Nem lepne meg, ha mindenkinek csakugyan a rakott krumpli volna a kedvence! Jó ízű, laktató és mint azt Buday Péter hivatkozza receptkönyvében... - Cseszteperevszky befejezni azonban nem tudta gondolatát, mert gazdája félbeszakította. Riadtan, mint egy kismadár, összerezzent, hogy ezúttal esetleg túltolta a biciklit.

- Valóban mindenki úgy gondolja, hogy a krumpli egy nagyszerű, Ősmagyar étel? - az ablakban álló férfi első ízben emelte megkeményített tekintetét Cseszteperevszkyre, aki zavartan kotorni kezdett a zsebében, hátha gyűrűre lel.

- Mindenképpen... a legtöbben... - hebegte. Érezte, hogy ezúttal igazat kell szóljon, mely érzésre hatalmas gombóc gyűlt össze a torkában. - Mindazonáltal... - szorította össze ökleit. - Mindazonáltal akadnak olyan hangok is... nem azt mondom, hogy sok... de akadnak... akik úgy gondolják, hogy a burgonya a Messzi Nagy Víz túloldaláról származik!

Most, hogy végre túl volt rajta, zavart idegességét rettegés váltotta ki, mely megmutatkozott vaskos csülkeinek remegésében. A gazdája visszafordította a fejét a kinti dolgokra.

- És láttad-e te azt a Nagy Vizet? Láttad-e te a Nagy Víz túloldalán a földet, melyből ez a burgonya elsőként kinőtt? Láttad-e az ott élő embereket, akik először kiszedték a földből? És láttad-e azokat, akik hajóikon ide hozták, majd azokat, akik zsákjaikon idecipelték volna földünkre a burgonyát?

- Nem Nagyuram, nem láttam! - vágta rá Cseszteperevszky olyan sebesen, hogy ha tehette volna, válasza megelőzte volna a kérdést.

- Jer ide na, te jó lélek! - invitálta a férfi atyaian a maga oldalára Cseszteperevszkyt, aki boldogságos örömében, mint egy bohó kiskutya furakodott gazdája oldalához. - És azt látod-e, amint e szorgos Magyar emberek e szép, barna földbe krumplit raknak bele?

- Látom, hogyne látnám! Jajj, milyen nagyszerűen ültetik bele az ősi földbe! Rakják bele a szép földbe a burgonyát! - Cseszteperevszkynek egy halvány könnycsepp született bal szemének szögletében.

- Ezt írja hát meg a krónikás! A pergamentből jusson belőle mindenki asztalára! - született a verdikt.

- Megírja! Így lesz, Méltóságos Uram! Jajj, de csodálatos lesz!

- Apropó, a krónikásról jut eszembe. Mik a hírek mostanában? - terelte a beszélgetést újabb mederbe a tájat figyelő férfi.

- Óóó, Méltóságos Nagyuram, nagy hír járja mostan! Soha ennyi gólya nem tért még vissza Hazánkba!

- Csakugyan? És hány gólya tért vissza ténylegesen?

- Három - törölte izzadt tenyerét a nadrágjába Cseszteperevszky. - De abból kettő tulajdonképpen ugyanaz a madár...

- Értem - bólintott a férfi. Cseszteperevszky csodálattal konstatálta, hogy gazdája alig ha egy levegővételnyi ideig gondolkozott, míg fejében megszületett a megoldás.

- Akkor keressétek meg az embert, kinek a háza kéményre ráfészkelt az egyik gólya! Menjen ki a fúvós zenekar, Börtelentey gróf lóháton, az ispán aranyozott lovashintón, a nádort a vállán vigye a hadsereg két legdaliább tisztje, mindeközben a legszebb hangú asszonykórus a Csitári hegyek alatt-ot énekelje! Az a kedvencem - vetette közbe mellékesen a férfi, Cseszteperevszky pedig izgatottan elkezdett aprókat emelkedni vastag lábain, oly erősen próbálta elraktározni ezt az újabb morzsát gazdája csodálatos személyiségének tortájából, hogy majd évek múltán a kandalló békés tüze előtt unokáinak mesélhesse.

- Én pedig majd megyek elől! - zökkentette ki szép gondolataiból gazdája még szebb hangja. - A bán pedig adja át az oklevelet a legvégén!

- A gólyának? - kérdezett vissza Cseszteperevszky zavartan, még nemigen rázódva vissza a beszélgetésbe.

- A ház urának, te marha! - förmedt rá gazdája, de aztán, mint aki rögtön meg is bánta a dolgot, finoman megsimogatta Cseszteperevszky fejét a cilindere alatt. De jól esett ez a hű szolgálónak! Kedve támadt volna a hátára vágni magát és végtagjaival örömében a levegőben táncolni!

Az idillt egy kintről beszűrődő, szörnyű robajlás zavarta meg.

- Mi volt az? - tekintett ki sietve újra az ablakon a ház ura, és minthogy kihúzta magát, ebben a szent pillanatban Cseszteperevszky szemében igazi tábornokká lényegült.

- Egy román űrsikló, Méltóságos Uram! - vette észre az égre festett szürkés, árulkodó jelet Cseszteperevszky. - Mostanában itt fölöttünk húznak el, mikor a Marsra mennek a nyári szünet alatt kirándulni az iskolásaik.

- Nagyon helyes! - bólintott elégedetten gazdája. - Lássák csak a szőröstalpú kutyák külykei, hogy milyen csoda megy végbe itt a Magyar Földjeinken! Hány téglánk van még, te? És betonunk?

- Négymillió darab tégla, Nagyuram, és még kettőször ennyi köbméter beton! - válaszolta lelkesen Cseszteperevszky.

- Akkor a téglából építsetek oda a tó mellé egy nagy dolgot! Piros legyen a teteje, lógjon róla muskátli! A betonból pedig a tó helyére egy nagy kerek alakú teret! Legyen kirakva szép díszkővel, a Losminczky pedig tervezzen bele egy hatalmas szobrot! A szobor kérdésében a Nádory döntsön testületileg, hogy jó-e egy hatalmas puli! Hadd lássák a mocskok fentről azt is!

- Mekkora egyébként e föld, te? - kérdezte Cseszteperevszkyt újra.

- Hetvennégy, Nagyuram! - válaszolta Cseszteperevszky hű alázattal.

- Jó, de hetvennégy micsoda?

- Az attól függ, Méltóságos Uram! - és Cseszteperevszky izgalmában ismét megnyalta a szája szélét...