Mi lenne az első 3 hónap forgatókönyve ha megnyerné az Ellenzéki Összefogás a választást?
Szerinted? XD
A Fidesz kivéreztet minket nem engedi hogy döntéseket hozzunk brühühühü xddd
Első 3?
Mindennap,több kormányzati helyszínről kapnák az információkat,hogy az előző kormányzat összes vagyoni és gazdasági szerződéseit furcsamódon,a választás napjának éjszakáján,megsemmisítették "valakik".
Áááá.
A maradj otthon mozgalmat a Fidesztől öröklik? :)
Nyilván trollkérdés, de azért normálisan válaszolok.
Első három hónap alatt nem sok történik szerintem, inkább azzal lesznek elfoglalva, hogy szembesülnek azzal, hogy milyen szarkupacot hagy hátra a Fidesz, mert most megy ám a titkolózás. Na akkor meg majd a Fidesz amennyire csak tudja akadályozza az átadást, ahogy tették ezt az önkormányzatoknál is, közben meg gőzerővel mennek majd az iratmegsemmisítések, hogy a bizonytékokat eltüntessék. Az önkormányzatnál is ez folyt, országosan még inkább ez megy majd.
Tehát szembesülnek dolgokkal, egyre másra hozzák nyilvánosságra, hogy milyen súlyos is a helyzet.
Nyilván hoznak határozatokat is, az önkormányzatokat tönkre tevő intézkedéseket eltörlik.
Elzárnak egy halom fideszes pénzcsapot.
Elképzelhetőnek tartom, hogy megemeljék a minimálnyugdíjat, amit a Fidesz két ciklus alatt egyszer sem emelt meg, így még mindig 28.500 Ft.
Egyébként készülnek egy halom dologgal, nagyon sok dologban teljes egyetértés van, de nem biztos, hogy az első három hónapban állnak neki az érdemi intézkedésnek. de az első évben, sőt az első félévben is szerintem rengeteg pozitív dolog történik már.
Persze nincs semmi illúzióm, nem lesz kolbászból a kerítés, nem fogunk hej de jól élni, ahhoz a Fidesz túl nagy szart hagy hátra. Nagyon sokáig gané lapátolás lesz itt a Fidesz után.
Szerintem is ugyan az lenne mint az önkormányzatok esetében. Ugye első körben körbe KELL nézniük, hogy miből élnek. Ugyan ez ment az önkormányzatoknál is. Ahol úgy köszönt le a fideszes, hogy több milliós megtakaritása volt elvileg a városnak, ott egy gyors számolás után kiderült, hogy igazából milliós adósságot halmozott fel a fideszes és semmi megtakarításról szó sem volt. Egy másik városban az ellenzéki, meg nézte volna át a papírokat, de egy se volt meg.
Valóban ugyan erre számítanék. Itt is kezdenék nézni a dolgokat, hogy akkor mégis mit örököltek. Amiért régóta sipákol az ellenzék, hogy ezt és ezt az iratokat kérik, azokat is átnéznék már szerintem. Szóval az első időszak semmiben nem fog különbözni az önkormányzati választásoktól, kiteregetik a szennyest, hogy lássák ők is és a nép is hogy mi is ment eddig az országban. Utána mikor már tudják, hogy ténylegesen mennyi erőforrással rendelkeznek tehetnek valamit érdemileg is, de azt valószínűleg nem azok fogják már csinálni mint eddig, gondolok itt bármilyen felújításra, építésre. Orbánék nagyon túlszámláztak mindent, ez a túlszámlázás is fixen megszünne. De kérdés szerintem az is hogy mi lehet az államkasszában. Több milliárd hitelt vettünk fel, de milliárdokat költünk külföldre is. Az uniós pénzeket is nyúljuk, mindent lopunk ami mozdítható...
Kérdés az, hogy ha nagyon rossz a helyzet, akkor mit fog tudni tenni az ellenzék, hogy ezt kezelni tudja?? Mert most is válság van, de ez sokaknak fel se tünik, mert Orbánék innen-oda nyomják a pénzt és nem tűnik fel a káosz, hogy iszonyatos gáz van. De mikor minden szart közpénzen finanszíroznak, meg a barátokat tömik, magas munkanélküliség mellett, nincs az az isten, hogy még pluszban legyen az államkassza. Nem hiszem el, hogy több 100milliárd esetleg több 1000milliárd adó futna be, márpedig sokszor ennyit költenek és osztogatnak. Valamiért a hiteleket is vesszük felfele. Pedig ha ilyen jól állunk, hogy támogatjuk külföldet is, akkor nem kellene a hitel.
A fideszes tolvajoktól el kellene szedni az összes ellopott pénzt, abból bőven rendet lehetne tenni. Ezermilliárdokról beszélünk! AZ még egy USA szintű országnak sem elhanyagolható összeg. Ennyit loptak a haverok az elmúlt 10 évben (csak Lőrinc majdnem 1000 milliárdot egymaga).
Mondjuk én sajnos nem nézem ki az ellenzékből hogy ezt meglépik. Úgy viszont semmilyen érdemi intézkedésre nem lesz pénz, mert a Fidesz mindent tönkrevágott.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!