Normális, hogy idősotthonokban a lakók fele sem kéri a vakcinát?
Normális. A védett sávra is tojnak.
Ugyanúgy vásárolnak 11 óra után is, rendesen járkálnak, meg minden.
Egyszerűen nem érdekeli őket a vírus, nagyanyám is abból indul ki, hogy ő nem fél a Covid-19-től. Persze ő még normálisabb is, mert keveset járkál.
Ha a halálozási arányhoz hozzászámolod, hogy a halál esetén a várható élettartamából hány évet veszít el a halála miatt, akkor rájössz, hogy minden felnőtt korosztályra szinte pont ugyanannyira veszélyes. Csak mondjuk egy 20-as kis eséllyel buk nagyot, ha belehal, a 80-as pedig nagy eséllyel buk kicsit.
Nincs különbség, az időseknek is pont ugyanakkora joguk van hülyének lenni.
"Miattuk van lezárva az egész ország"
Én még egy időst sem láttam kivonulni tüntetni, hogy zárják le az országot. Pont a csökkentértelmű páva gyerekek szoktak ilyet követelni.
A lezárásokat arra hivatkozva hozták, nehogy az egészségügy túlterhelődjön. 40 fölött meg a többségnek van annyi esze, hogy lássa mennyire nyögvenyelősen is terjed ez a híres vírus. Szerencsétlent úgy kell rúgdalni, hogy fertőzz már meg valakit te gecci!
Mire a pávák:
"Zárják be az iskolákat!"
Közöd?
Mi a faxt képzelsz magadról,ki vagy te?te vagy a nemnormális,csak nem veszed észre magad.nem tudom feltűnt-e hogy hogy nincs oltóanyag,és még legalább fél évig nem is lesz úgyhogy már csak ezért sincs értelme foglalkozni a kérdéssel.
A többi adófizető ? Tán ők nem fizetnek ? :D
Kérdező igen,normális. Tudtommal az influenzaoltást sem kéri az összes idős ember,azért is így szoktál vergődni ?
Kíváncsi vagyok a kórházi fertőzésekben elhunytak számait mikor fogják végre harsogni a propagandamédiában ,akkor majd kiderül,hogy a fantasztikus magyar egészségyügyi ellátás több embert öl meg évtizedek óta havonta,mint a koronavírus :D
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!