Hogy alakult ki az a rendszer,hogy a szocialista időkben a gyáraké voltak a munkásszállók, lakások, óvodák-iskolás, műv. központok ?

A lakáskérdés akkoriban még sokkal nehezebb ügy volt, mint manapság. Ezért a nagyobb cégek, intézmények lakásépítési programokat csináltak. Vagyis a saját dolgozóiknak építettek egy társasházat, amiben a lakást kedvezményesen vásárolhatták meg. Apukáméknál pl. szerkezetkészen vették meg a munkahelytől a lakást, és saját forrásból fejezték be. Apukámnak villanyszerelő végzettsége volt, ezért pl. a lakás villamos részét ő csinálta meg a falak vésésétől kezdve. Tehát saját munkájával tudta csökkenteni a költségeit, ráadásul igényesebben lett megcsinálva, mint a típusterveken.

Mivel rengeteg ilyen lakás épült, emellett sok tanácsi lakás (a mai önkormányzati bérlakás megfelelője) volt, és sok szolgálati lakás is, ezért nehéz megmondani, mekkora lett volna ezeknek a lakásoknak a valós ára. Emellett akkoriban tényleg minimális (2-3%-os) kamatra lehetett lakáshitelt felvenni, és munkahelyről csak azt rúgták ki, aki nagyon nagy marhaságot csinált, tehát nem kellett attól tartani, hogy elveszíted az állásodat, és nem tudod fizetni a hitelt. Akkoriban nem volt ritkaság, hogy valaki onnan ment nyugdíjba, ahol pályakezdőként dolgozni kezdett. De az is tény, hogy akkor is 20 évre adósodtak el a házaspárok, akik lakást vettek.

Ez csak nagyobb cégeknél, intézményeknél volt rendszerben. Tulajdonképpen egyfajta plusz juttatás volt, amivel a fiatal szakembereket magukhoz tudták csábítani.

Emellett a nagyobb cégek fenntartottak sportegyesületeket, ahol a dolgozóik és családtagjaik nagyon olcsón vagy ingyen sportolhattak, ill. szponzorálták a versenyszerűen sportolókat, akik formálisan a cég alkalmazottai voltak.

Fenntartottak adott esetben közművelődési intézményeket is, habár ezeket szerintem inkább a tanácsok (= a mai önkormányzatok jogelődjei), ill. ágazati szakszervezetek tartották fenn (pl. Vasas Művelődési Központ).

Az természetes, hogy ahol sok máshonnan jövő emberre számítottak, ott munkásszállást is fenntartottak. Tipikus példa: építőipar Budapesten, ahova Kelet-Magyarországról sok ember járt dolgozni. Hétfőtől péntekig munkásszálláson laktak, péntek délután indultak haza mondjuk Szabolcsba (ahol már akkor is nehezebb volt állást találni, és az országos átlagnál szegényebb vidék volt).

Iskolákat nem, de óvodákat szintén tartott fenn néhány nagy cég. Ennek nyitvatartási ideje a műszakokhoz igazodott, így akár a 6-ra járóknak sem volt gond óvodába vinni a gyereket. Ráadásul nem kellett kitérőt sem tenni, mert a gyár mellett volt az óvoda. Persze, aki meg tudta oldani, inkább megoldotta másképp, mert egy kisgyereknek ez nagyon korai kelést jelent, de akinek nem volt más lehetősége, az biztos örült, hogy legalább így meg tudja oldani ezt.

Ami még nagyon jellegzetes volt: a vállalati üdülők rendszere. Tehát a cég fenntartott egy üdülőt mondjuk a Balaton-parton, ahová a saját dolgozóik a családjukkal nagyon olcsón mehettek nyaralni. Ennek több fokozata volt, voltak önellátók és teljes ellátást nyújtók is. Természetesen nem jutott minden embernek minden évben hely, igénylést kellett beadni, és valahogy rangsorolták. Pl. ha már évek óta nem volt a cég üdülőjében, akkor könnyebben kapott helyet. Kisgyerekes családok előnyt élveztek. Ezek nem luxushelyek voltak, de jó hangulatú nyaralásokra emlékszem. Általában a többi ott levő családdal is baráti hangulatban pingpongoztunk, sakkoztunk, kártyáztunk esténként.