1918-19-ben miért nem akadályozta meg valaki a nemzetvesztést?

#12

'A török példa tökéletes, nagyon hasonló helyzet volt.'

Ezt csak TE szeretnéd úgy beállítani :)

'A magyar hadsereg sokkal erősebb volt 18 végén'

Ha visszarepülnél 1918 végére, szerintem csupa olyan bakával találkoznál, akiknek a tökük tele van a 4 évi folyamatos hadakozással és belefáradtak a harcokba-bár többüknél fosztogatásokra még futotta az erőből, szép kis tűzpárbajba bonyolódva a csendőrökkel.

Ilyen haderővel nagyon megnézném, hogyan viselsz hadat támadó erőkkel szemben.

Kérdésedre a válasz mert nem volt kedve senkinek se? Egyszerűen nem akartak fellázadni és kirobbantani újabb háborút. Ennyi a lényeg.

A török példa egyébként azért nem jó, mert egyrészt a megszállt területeken nem is élt mondjuk görög, olasz vagy francia ezáltal kevesebb is volt a motiváció a részükről, míg mondjuk Erdélyben többségbe voltak a románok és ezt azért a nagyhatalmak is belátták h Törökországtól tényleg kvázi csak olyan területeket vennének ahol amihez a többi országnak semmi köze (kivéve az örmények, de azoknál rendeztek egy kis népirtást). Személy szerint én örülök annak h mi nem rendeztünk népirtást Erdélyben, mert akkor még1 szégyen folt lenne történelmünkben. Egy 40%-os kisebbség nem uralkodhatott a másik 60%-on.

Igazságtalanság Trianonban az volt h magyar többségű területek is elvesztek, illetve ami fáj h nagy részükről eltűnt a magyar mára.

#16

'Természetesen nagyon is érthető, hogy az ellenállás nélküli önfeladással szemben a mégoly reménytelennek látszó küzdelem vállalásával érzelmileg könnyebben tudunk azonosulni. Mindazonáltal az értelem mást diktál. Nem véletlen, hogy a tudomány tekintélyes képviselői elutasították az összevetést a múltban, és elutasítják azt ma is. Gróf Teleki Pál, a neves földrajztudós (és tragikus sorsú politikus) szerint a "trianoni békediktátumot aláírtuk és ratifikáltuk, mert nem volt, mint a töröknek, kis-ázsiai sivatagunk, amely mögül, mint ők Sevres-i diktátumot, visszautasíthattuk volna." Így tehát már a földrajzi feltételekben mutatkozó különbség elegendő lenne a párhuzamba állítás ésszerűségével szemben. Kortárs történészeink ugyancsak elvetik az összehasonlítás értelmes voltát. Romsics ignác is egyetértőleg hivatkozik a grófra, mondván "az analógia a törökök Görögországgal szembeni kis-ázsiai sikerével (...) félrevezető, amint erre Teleki Pál már 1921-ben figyelmeztette délibábos álmokat szövögető honfitársait." De Ormos Mária szerint sem használható a török példa, mivel "Törökországban a nagy múltú és önálló hadsereg önmagából csinált államot, egyetlen kisállami ellenséggel állt szemben, a francia-angol antant vele szemben nem működött, és hatalmas szomszédjával, a Szovjetunióval ki tudott egyezni. Magyarországon e feltételek egyike sem állt fenn. Minden oldalról igénylők vették körül, és nem akadt nagyhatalom, amely érdekeinek támogatását fontosabbnak vélte volna az igénylők érdekeinek támogatásánál." Itt tehát már számos konkrét különbség is felsoroltatik, melyek fennállása miatt az egybevetés eleve lehetetlen. Következésképpen Magyarország számára a törökök útja nem járható.'

In: Pollmann Ferenc: Trianon felé, 107-108. old.