A ellenzékkel szimpatizáló szülők,elfogadják az ingyenes tankönyveket?
#3"Mondjuk az már egy kicsit más kérdés,hogy csak ezek az állami szrok vannak ingyen,a Mozaikosok már nem."
Tanítottam régebben más tankönyvből is, majd mozaikosból és utána az új generációs államiból. Ez utóbbi - ami most is megvehető - volt a legjobb. Ennek éppen úgy van hibája persze, mint bármelyiknek és a tanárnak mindig probléma ha új tankönyvre kell átállnia, most meg teljesen át kell dolgozni az oktatást is az új követelmények szerint. De pontosan ezért küzdöttek eddig azok is, akik most szidják, hogy legyen diák központú, gyakorlat orientált, kevesebb legyen benne a lexikális anyag, a digitális eszközökre építsen és a modern oktatási módszereket használja, tantárgyak közötti kapcsolatot is építse stb. stb.
A diáknak tök mindegy milyen a tankönyv, ő most tanul belőle először és többségükben utoljára is.
A Mozaikos könyvek jók, csak éppen több, mint duplájába kerültek. Most már kicsit olcsóbbak, mert nincsenek benne alapból a választható tankönyvek között.
#6 "Bármennyire is hihetetlen, de nem a Fidesz találta fel a spanyolviaszt. Már előtte is volt ingyenes/támogatott tankönyv."
Igen volt, ott ahol az ÖNKORMÁNYZAT ki tudta ezt fizetni vagy amikor már annyira rossz helyzetben volt a család.
#7 "Nagyon jók az ingyenes tankönyvek, ha semmit se tudsz róluk. Ugyanis elég gyér minőségűek és nem lehet beleírni."
A Tankönyv ezért különbözik a Munkafüzettől és a Munkatankönyvtől - hogy a tankönyvbe nem írunk bele. Arra ott van a füzet és a munkafüzet.
NINCS ingyen tankönyv!
Az emberek adójából fizetik és amíg ebben benne van az ellenzékiek adója, ugyanolyan joguk van hozzá mert ŐK IS FIZETIK. Ha lenne egy olyan opció hogy az ellenzekiekneknek nem kell adót fizetni és mégis igénybe vennék akkor érthető lenne a kérdés de addig undorító és teljesen fals ez a kadarista-fideszes mentalitás hogy adnak egy látszat ajándékot és azt várják hogy menjek le tőle pincsibe. Nem mindenkit lehet megvásárolni, főleg a saját pénzével.
Mivel ezen könyvek használata kötelező, így nem opcionális az, hogy elfogadod vagy nem.
Ha nem így lenne, a készletek jelentős része rajta rohadna a kormányon, mivel sem a szülők, sem a tanárok nem tartanának rájuk igényt...
#17 Fogalmad sincsen arról sem hogy mit akarnak a szülők és arról sem milyenek ezek a tankönyvek.
A szülők legtöbbjének az a fontos, hogy mennyit kell fizetni értük, a diákok a mozaikos könyvet éppen úgy utálták mint a többit, mert abból kellett tanulni, az új tankönyveknek meg már ott van a digitális változata is ingyenesen elérhetően, rengeteg háttértámogatással, érdekes digitális segédanyagokkal.
Inkább nézd meg magad és ne beszélj hülyeségeket!
Mit.
Azt hogy nem mentek le pincsibe.
Egy kutyának több esze és tartása van mint nektek,úgyhogy meg sem tudjátok közelíteni egy pincsi szintjét.
Sok "ugatóst",fikázóst ismerek akiknek semmi sem jó,mindig mindennek Viktor az oka,de azért szemrebbenés nélkül,pofátlanul kihasználják azokat a juttatásokat amikről pár éve nem is álmodtunk,és azok is pontosan az adófizetők pénzéből jöhettek létre.
A könyvek helyett írhattam volna akár melyiket ugyan így ráugrottatok volna bármelyikre.
Nem a juttatások a probléma,szerencsénkre volt rá lehetőségünk legalábbis idáig.
A sok fröcsögést és álszent viselkedést tartom jellemtelennek.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!