Kezdőoldal » Politika » Magyar politika » Mi a véleményetek arró, hogy...

Mi a véleményetek arró, hogy a pride-ot annak ellenére megtartják, hogy az Agusztus 20-adikaai ünnepségek nagyrésze elmarad?

Figyelt kérdés
Nyilván alapból egy provokáció volt, hiszen bármely más datummal és mottóval meg lehetett volna szervezni. Az is szerintem provokáció, hogy nem vezsik figyelembe a rendkívüli helyzetet, azért se maradnak otthon, hanem kihasználják a jogi kiskapukat! Szerintem gyomorforgató alapból az a gondolat, hogy a másságot politikai célokra akarják kihasználni. Legalább alap jogokért vonulnának, akkor lenne értelme. De nincs olyan jog, amitől elesnének megvan Munkához való jog, Szavazati jog, vonuláshoz való joguk stb... Vagyis nincsennek diszkriminálva, mindenből kitudják venni a részüket. Plusz jogoknak nem látom értelmét, egydedül azt írhatjuk fel, hogy nem köthetnek házasságot, mivel az a keresztény jog szerint, mivel keresztény konzervatív államban élünk, férfi és nő szövetsége. Vagyis ez had maradjon meg, tekintsünk úgy rá mint régről hozott hagyománynak. Különben sem érint annyi embert, és különben is megvan az a joguk hogy életársi kapcsolatot létesítsenek, és örökbe fogadjanak gyermeket. Ezzel mégsem élnek többségben. Majd ha fognak élni a jogaikkal, nem csak politikai célból hazsnálják ki a melegeket, akkor majd lesz értelme a további jogoknak, illetve igénybevehetik az ezzel járó támogatásokat is!

2020. júl. 17. 14:51
1 2 3 4
 11/34 A kérdező kommentje:
9-hez. Ahogyan mindenkire érvényes az, hogy 500 fő felett nem lehet tömörűlni, ez rájuk is érvényes. Ezt kihazsnálva még is megtartják.
2020. júl. 17. 15:27
 12/34 anonim ***** válasza:
12%
Most nem azért, de Pride egyszer van, focimeccs pedig minimum havonta, de gyanítom sűrűbben. Gondolom az még sem szúrja a szemedet.
2020. júl. 17. 15:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/34 A kérdező kommentje:
10. Nyilván attól még hogy Magyarország egy keresztény kultúráját megtartó ország, a Fidesz pedig egy keresztény ideológiát követő párt, még nem jelenti azt hogy nincsennek elitélendő dolgok benne.
2020. júl. 17. 15:28
 14/34 anonim ***** válasza:

12

Az évente vagy ritkábban tartandókat elhalasztották, elhagyták. Kivéve ezt.

2020. júl. 17. 15:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/34 A kérdező kommentje:
Egy focimecs ahol mindenki egyenlő miért provokál téged?
2020. júl. 17. 15:31
 16/34 anonim ***** válasza:
16%

Értem, tehát a koronavírus miatt maradjon el a pride is ne csak aug. 20., de leginkább azért maradjon el, mert neked még nem sikerült lemászni a fáról.


Egyébként kik nem egyenlők a pride-on akik a focimeccsen igen. És ne érvelj a rendkívüli helyzettel meg a jogi kiskapukkal, ha ugyanez szerinted elfogadható máshol, ahol mindenki "egyenlő". ELőször értelmezd az egyenlőt, csak egy tipp, nem a keresztény jog, konzervatív jog, liberális ország és hasonló baromság címszavak mellett lesz.

2020. júl. 17. 15:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/34 A kérdező kommentje:
Pride szerintem lassan nem arról szól amiről eddig, hanem a felsőbbrendüségről, ugyanis ezeknek az embereknek minden joguk megvan. Annak nagyon örülök hogy betartják a korlátozásokat, de ilyen nagyméretű rendezvényeket nem illene tartani, illetve egyre kevesebb focimecs is van ha az szúrja a szemed.
2020. júl. 17. 15:41
 18/34 anonim ***** válasza:
27%

A vélemény, főleg a te személyes véleményed nem a jogalkotás témaköre. És nekem semmilyen focimeccs nem szúrja a szemem, van saját dolgom, ha a hatályos törvények engedik, engem nem érdekel, hogy milyen focimeccs vagy rendezvény van megtartva. Pont téged zavar, hogy ebben a rendkívüli helyzetben jogszerűen meg akarják tartani a Pride-ot, de a focimeccsek nyugodtan menjenek.


Az már zavar személy szerint, hogy koncertet nem lehet tartani, de fel tudom dolgozni.


De őszintén szólva nem viselne meg ha nem lehetne megtartani a Pride-ot, csak ne csomagold a homofóbiádat álszenteskedő keresztényi öntudatba.

2020. júl. 17. 15:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/34 A kérdező kommentje:
Itt az élő példa a 18-as. Igenis ez nem csak az én véleményem, hanem töbeké is, akinek a véleményét kirekesztik.
2020. júl. 17. 15:54
 20/34 anonim ***** válasza:
17%
Mi az, hogy kirekesztik? A legtöbb ember így gondolkodik mint te. Mi az ördögnek nyavalyogsz? Győztetek. Egy életre. De ettől függetlenül még undorodom tőletek.
2020. júl. 17. 15:57
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!