Az EU törvénybe akarja iktatni hogy csak az a tagállam kaphat EU-s pént ahol rendben van a demokrácia és a jogállam. orbán már a vétón agyal, ezzel elismeri hogy itthon nincs demokrácia és jogállam?
Kedves Kérdező! Mivel a demokráciában a többség érdekeit illik képviselnie a megválasztott miniszterelnöknek, ezért még mindig Magyarország az egyik legdemokratikusabban működő állam az egész világon, hiszen nálunk rendszeresen kikérik a pórnép véleményét olyan kérdésekben, amik évtizedekre meghatározhatják az ország jövöjét. A "Demokratikus" Koalíció pedig eközben a népszavazásról való távolmaradásra biztatja híveit.
Szóval, kérdésedre válaszolva: Orbán egyszerűen azt nem szeretné, hogy az EU-s pénzek folyósítását a demokrácia nevében papoló, antidemokratikus gondolkozású, globalista, szélső-balos, neo-marxista, pénzügyi spekulánsokat kiszolgáló európai elit, egy légből kapott kritérium rendszer alapján bármikor vissza tarthassa. Ahogy bárkire rá lehet húzni, hogy rasszista, vagy transzfób, úgy azt se nehéz bizonyítani, hogy egy országban sérült a jogállamiság, illetve a demokratikus intézmény rendszer(ez a világ bermelyik országába ráhúzható). És a Sargentini-jelentés óta tudjuk, hogy Brüsszelben nem riadnak vissza semmitől, ha egy nemzeti kormány ellehetetlenítése a cél. Ennek megfelelően Orbán jó okkal elővigyázatos!
19:07! ezt írod:Magyarország az egyik legdemokratikusabban működő állam az egész világon.
Ezt úgy pontosítanám hogy Magyarország az egyik leg áll demokratikusabban működő állam az egész világon. Az egész világon? ez meg egyenesen nevetséges.
Ezt is írod: hiszen nálunk rendszeresen kikérik a pórnép véleményét olyan kérdésekben, amik évtizedekre meghatározhatják az ország jövöjét."
Kikérik ugyan de semmibe veszik, azt csinálnak amit akarnak. Ezt a konzultációt senki sem hitelesíti senki sem ellenőrzi, így aztán mindig az a végeredménye hogy a fideszt támogatják 99%-ban a szavazók.
Ezt is írod: A "Demokratikus" Koalíció pedig eközben a népszavazásról való távolmaradásra biztatja híveit.
Ezen te csodálkozol? egy ilyen senki által nem hitelesített előre eldöntött végeredményű népszavazásnak csúfolt valaminek van bármilyen értelme is??? azon kívül hogy lehet rá hivatkozni úgy mint ahogy te is teszed.
Ezt is írod:Szóval, kérdésedre válaszolva: Orbán egyszerűen azt nem szeretné, hogy az EU-s pénzek folyósítását a demokrácia nevében papoló, antidemokratikus gondolkozású, globalista, szélső-balos, neo-marxista, pénzügyi spekulánsokat kiszolgáló európai elit, egy légből kapott kritérium rendszer alapján bármikor vissza tarthassa. Ahogy bárkire rá lehet húzni, hogy rasszista, vagy transzfób, úgy azt se nehéz bizonyítani, hogy egy országban sérült a jogállamiság, illetve a demokratikus intézmény rendszer(ez a világ bermelyik országába ráhúzható). És a Sargentini-jelentés óta tudjuk, hogy Brüsszelben nem riadnak vissza semmitől, ha egy nemzeti kormány ellehetetlenítése a cél. Ennek megfelelően Orbán jó okkal elővigyázatos!"
Igen egyszerü a történet, nem kell előnyben részesíteni a fideszes és fidesz közeli vállalkozásokat (diszkriminálni), nem kell strómanokat tartani nem kell lopni nem kell az ellenzéki önkormányzatokra plusz adókat kivetni miközben az állami támogatásokat elvonják tőlük, nem kell az államhatalmi szervezeteket fideszes pártfennhatóság alá vonni, nem kell az állami poziciókba fideszes pártkatonákat betolni, (lásd főügyész, vagy az iskolaigazgatók akik ellen tiltakoznak a szülők és a tanárok ennek ellenére a fideszes pártkatonát teszik oda igazgatónak) nemkell a miniszterelnök hobbijára költeni ezermilliárdokat az adófizetők pénzéből, nem kell idegen országokba kivinni a Magyar adófizetők pénzét miközben itthon is rengeteg fontos dolog vár megoldásra, nem kell irányított közbeszerzési pájázatokat kiírni ahol csak a fideszes vagy fidesz közeli vállalkozó nyerhet, nem kéne a választásokat manipulálni, Nem kell át írni az alkotmányt önhatalmúlag az érintettek beleszólása nélkül, nem kel a munkatörvénykönyvet átírni úgy hogy a munkavállalók jogai csorbuljanak!!! Sorolhatnám hosszan még azokat a jogállam és a demokrácia ellen elkövetett jogsértéseket amiket orbán tesz, amire az EU aztmondja hogy nincs ma Magyarországon demokrácia és jogállam, egyébként teljesen jogosan mondja ki ezt az EU, ennek jó bizonyítéka az itteni szavazás eredménye is.
Úgylátom hogy te ezeket mind rendjénvalónak látod, ezért azt tudom csak mondani neked hogy erőssen elfogúlt vagy orbánnal és a fidesz kormánnyal szemben, ezért aztán tökéletesen hiteltelen amiket ide leírtál. Ennyi.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!