Rendeleti kormányzás határidő nélkül, ez mit jelent pontosan? Miért vannak kiakadva ezen az emberek?
Az első jól írja. Annyit tennék hozzá, hogy az azért elgondolkodtató, hogy miért ragaszkodott a határidő nélküliséghez. Szerintem egy politikai csapda volt az ellenzéknek:
1. Ha nem fogadjak el (valószínűbb eset) akkor lehet őket vádolni, gyalázni
2. Ha elfogadják, lehet azt mondani, hogy a bajban minden hatalmat szó nélkül átadtak, vagy valami ilyesmi
Mivel a parlament most is folyamatosan ülésezik és tárgyal, hoz törvényeket, ez rögtön cáfolja is azt az állítást, hogy innentől Orbánék döntenek és dönthetnek csak mindenben.
Van egy terület, az ami a járvány kezelésével összefügg. EBBEN rendeletekkel irányíthatnak. Semmi másban.
Az ellenzék arra nem volt hajlandó, hogy megszavazza a sürgősségel való szavazást - pedig nekik nem is kellett volna megszavazniuk a koronavírusal kapcsolatos törvényt és tudhatták, hogy a kormánypártok mindenképpen meg fogják szavazni. Ilyen minimális értelemmel, belátóképességgel sem rendelkeznek. Képesek voltak ennek a színjátéknak alárendelni azt, hogy fennmaradhasson a határzár és a többi intézkedés.
Hogyan lehetne arra számítani, hogy amikor egy ilyen felesleges dologban akadályt állítanak és köpnek az emberek biztonságára, akkor majd meg fogják szavazni ugyanezt a törvény 3 hónap múlva? Ki az aki meg meri kockáztatni hogy egy ilyen ellenzék dönthessen az ország biztonságáról akkor, amikor a járvány okkal nagyobb veszélyt jelent és sokkal több emberélet múlhat majd azon hogy 1 hétig nem fogadja el a parlament?
EZZEL az ellenzékkel nem lehetett mást csinálni. Hazudnak reggel, éjjel meg este és gáncsolnak mindent ha azt a kormány akarja.
“A javaslat az Országgyűlés későbbi döntésétől teszi függővé azt, hogy ha a Kormány a veszélyhelyzet megszűnését megállapítja, úgy a felhatalmazást tartalmazó törvényt hatályon kívül helyezze, így a javaslat a törvény hatályát nem a veszélyhelyzet tényleges fennállásához köti.”
Szó szerinti idézet a hivatalos beadványból... Gondolom sikerül értelmezni narancsagyúak...
"Én nem látok olyan dolgokat Orbán intézkedései körül amik ne lennének jók."
Például azért, mert arról volt szó, hogy csak a járvánnyal kapcsolatos intézkedéseket fognak hozni. Erre meghoztak számos rendeletet, aminek semmi köze a járványhoz...
"..ez mit jelent pontosan?"
Azt hogy a bálványnak nem csak egy fotója, hanem minimum három fotójának kel csüngenie az ágyad felett!
Eddig azért nem tehetett azt, amit akart. Illetve igen, de volt egy jogalkotási folyamat, aminek azért eleget kellett tenni.
Felhatalmazási törvény viszont lehetőséget biztosít arra, hogy már meglévő törvényekkel ütköző változásokat is azonnal bevezessenek. Na meg ki bírálhatná, hogy a bevezetett döntés, ténylegesen a járványhelyzet miatt szükséges-e?
"nem biztos hogy lenne idő ülésezgetni mindennel kapcsolatban"
Annyira ülésezni kell, mint korábban a kormányrendeletek esetében, csakhogy ez zárt, amin fogalmad sincs miröl dönthetnek. Parlamenti ülés viszont nyilvános, és annak minden eleme is. (jogállamiság szempontjából ez eléggé lényeges részlet)
Persze ezt szokták érvként felhozni, hogy veszélyhelyzet van, így azonnal kell sürgős változásokat bevezetni. De mi van, ha pont a nagy hirtelenjében bevezetett döntés hibás, ami csak ront a helyzeten?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!