A kormány miért nem tájékoztatja hivatalos levélben az embereket arról, kik azok akik tegnap hazaárulást elkövetve a magyar nép ellen fordultak és a veszélyhelyzet ellen szavaztak, mert nekik fontosabb a hatalom az emberek életénél?
"A kormány miért nem tájékoztatja hivatalos levélben az embereket arról, kik azok akik tegnap hazaárulást elkövetve a magyar nép ellen fordultak..."
Mert jelenleg vannak ennél egy kicsit fontosabb feladatai is.
Egyébként meg aki így gondolkozik, mint te, az úgyis tudja, kik voltak, a többiek meg nem ezzel foglalkoznak.
(Élőben a parlamentből...)
Hollik István szerint a MOSTANI vita TEGNAP volt...
Illetve hazugság hogy a kormány megtenné azt, hogy a parlament hozzájárulása nélkül hozzon rendeleteket...Erre nem is lehet mit mondani.Egy órája Kovács Máté ennek ellenkezőjével érvelt!
(Így már érthető az agymosott kormányzathívők hozzáállása.)
#2 "Azért nem szavazták meg a javaslatot, mert nincs időbeni korlátja. "
NEM ERRŐL VOLT TEGNAP SZAVAZÁS!
Még ennyit sem voltatok képesek megérteni hogy NEM a törvényről kellett szavazni hanem arról hogy MIKOR legyen a szavazás a törvényről.
Semmit nem számít a törvény hatálya szempontjából, hogy tegnap nem engedték azonnal megszavazni, mert mindenképpen csakis a kormánypártiak szavazták volna meg és meg fogják szavazni egy héttel később is az ellenzék nélkül.
(Élőben a parlamentből...)
(A mostani vita felvétele nehogy eltűnjön!)
Olyan kijelentéseket tesznek a kormánypárt képviselői ami a lázadást és puccsot elismeri abban az esetben ha a kormány nem az ellenzéki elvárásoknak megfelelően jár el.
Ennyi...
SOROS az oka!
Most mondta Nacsa Lőrinc Fidesz képviselő!!!
(Befejeztem egyenlőre mert ki kell mennem HÁNYNI!)
Ez valóban így van.(sajnos)
("Aki mibennünk nem bízik, az önmagában sem bízik. Aki mibennünk nem bízik, az a mi fényes jövőnkben sem bízik. És aki a mi boldog, fényes jövőnkben nem bízik, az...áruló.")
Sohasem volt még ennyire aktuális.Meg is nézem...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!