A kormány miért nem tájékoztatja hivatalos levélben az embereket arról, kik azok akik tegnap hazaárulást elkövetve a magyar nép ellen fordultak és a veszélyhelyzet ellen szavaztak, mert nekik fontosabb a hatalom az emberek életénél?
És miért követtek el hazaárulást?
Azért nem szavazták meg a javaslatot, mert nincs időbeni korlátja. Ne haragudj meg, de milyen logika támasztja alá, hogy ne kelljen megindokolni a veszélyhelyzetet, veszélyeztetben pedig korlátlanul, rendeletekkel lehessen irányítani, mindezt úgy, hogy nincs lejárata?
Tegyenek bele egy 30-60-90 napos, de akár fél éves maximum korlátot (tehát bármikor visszavonható, de automatikusan lejár X időn belül) és megszavazzák. Ebben az esetben elfogadható.
De mi indokolja, hogy ne legyen lejárata? Mi teszi legitimmé, hogy indoklás nélkül megadják a lehetőséget a korlátlan rendeletekkel való irányításra?
És oké, tegyük fel a fidesz nem fog élni ezzel a lehetőséggel (bár ez esetben nem értem miért problémáznak az időbeni korlátoláson), mi indokolja, hogy bármely pártnak, bármely kormánynak megadják erre a lehetőséget?
Mert egyetlen név szerepelne benne: Orbán Viktor.
Azt meg a magyar nép levél nélkül is meg tudta jegyezni.
Azokra a hazaárulókra gondolsz, akik korlátlan időre akarnak korlátlan hatalmat egy diktátori hajlamú politikusnak?
Név szerint nem ismerem őket, de a Fidesz-frakció, a 4 fő Mi Hazánk-os képviselő, és a nemzetiségi képviselő.
Pár nap múlva meg is fogják tenni, úgyhogy a gyerekeimnek majd mesélhetek arról, hogy volt idő, amikor az újságokban, tévében, rádióban kormányt kritizáló vélemény is megjelenhetett.
Ismételten jelzem(!!!) a nagyon okos TEGNAP jelzéssel kiírt kérdések kitalálóinak hogy...MOST,ezekben a pillanatokban folyik a vita a T/9790,”A koronavírus elleni védekezésről" szóló törvényjavaslatról...
A vita minősége ugyanaz mint eddig.
Mocskos,pökhendi kormányzati felszólalások és hozzáállás
Már most eltolja a felelősséget a kormányoldal...!!!
EZ a FELELŐS kormányzás?
L*f**zt!
Az egész tegnapi és mai parlamenti ülés egy népbutító, alattomos befolyásolása a közvéleménynek úgy, hogy a kormánypártnak a sokszor emlegetett 2/3 a szavazati aránya!
Kérdező! Neked is jogod van tudni, hogy sajnos megvezethető vagy, mint az állat...ez egy csodálatos színjáték volt, pont neked és sajnos jó pár honfitársunknak is. Így is-úgy is megszavazzák jövőhéten, normál eljárásban, ez most csak arra kellett, hogy majd megint lehessen ujjal mutogatni, hogy az ellenzék így, meg úgy.
Egyébként eddig sem akadályozta a fideszt senki a koronavírussal kapcsolatos intézkedésekben, sőt még azt is lehet mondani, hogy viszonylag(!) meg is volt az egyetértés. Semmi nem indokolja, a korlátlan hatalmat, korlátlan ideig. Európában ez példàtlan. És megint éghet a pofánk, és újra rajtunk fog nevetni a fél világ...
"10 éve 2/3-a van a Fidesz-KDNP kormánynak"
Nincs szüksége a kormánynak a "rendeleti kormányzáshoz"Ha akart volna és akarna a parlament hozzájárulása nélkül is kormányozni tud.
(Kocsis Máté...most)
"A kormány miért nem tájékoztatja hivatalos levélben az embereket arról, kik azok akik tegnap hazaárulást elkövetve a magyar nép ellen fordultak..."
A fidesz-névsorra vagy kíváncsi?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!