Baloldaliak, hogy magyarázzátok Czeglédy Csaba viselkedését?
Így sikerült a szocializációja? Ilyen egy igazi szélsőbalos ember? Ilyen lehetett egy Lenin-fiú?
Inkább lennék Czeglédy Csaba, mint senkiházi bérfirkász. Ezek a legszomorúbb állatok, már Ady is megírta ezt:
"Ők a legszomorúbb állatok ma, ezek a rosszul táplált, szegény, szennyes sajtó-csahosok. A maguk kis kenyeréért, rossz kenyeréért, sokszor lázadozva, önmagukat utálva - írniok kell. Írniok azok ellen, akik egész lelküket-testüket az emberi jobbulás akarásából viszik a polgári vágóhídra. Az ember bizonyosan megérti, hogy feudálisabb társadalmakban a különben sokszor az újságírónál is szennyesebb gentleman miért utálja úgy az újságírót."
Miért kellene magyarázniuk bármit is? Hiszen csak egy közülük. Lehet hogy csak nekünk tűnik olyannak amit magyarázni kell, de valójában ők mind hozzá hasonlóak.
gazemberek minden oldalon előfordulnak, csak a baloldaliak védik, mert olyan mint ők - a másik oldalon meg ha van ilyen akkor kidobják maguk közül, hiszen nem oda való.
444-et kellett volna linkelni nekik nem origot, most emiatt fognak csámcsogni, hogy hazugság.
Egyébként jól mutatja a 444-es olvasók szintjét, hogy a szavazatok (lehet szavazni az oldalon a cikknél) úgy állnak, hogy 70% lenne inkább adócsaló czeglédy mint az újságíró Szarvas Szilveszter
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!