A kormány mivel indokolja, hogy nem emelkednek a pedagógusok fizetései?
"A pedagógusok bérét évek óta nem emelte meg a kormányzat, az illetményük még 2020-ban is a 2014-es minimálbérhez van kötve"
#3
Legtöbb tanár ismerősöm heti legalább 50 órát dolgozik
#3 fogalmad sincs a tanári pályáról ha azt hiszed hogy a tanárok is megkapják ugyanazt a nyári szünetet mint a diákok.
ma jó fej vagyok úgyhogy elmondom neked: összvissz kb 1 hónapot (4 hetet) kapnak nyáron. júniusban végig be kell járniuk, évzáró után is. augusztusban is végig be kell járniuk, a következő évre készülnek fel, pótvizsgáztatnak, stb. az a 4 hét, amit nyáron kapnak, azt más is megkaphatja (fizetett szabadság mindenkinek jár), a különbség az, hogy mások akkor veszik ki amikor akarják. a tanároknak ez meg van szabva. ezen a 4 héten kívül nagyon kevés szabadon kivehető fizetett szabadságuk van, és még a helyettesítést is meg kell oldani (mert egy osztály se maradhat felügyelet nélkül, ugyebár). a heti 20-30 óra meg csak a kívülállóknak tűnik annyira, fogalmad sincs, hogy hány éjszakát töltenek dolgozat összeállítással, dolgozat javítással, órákra felkészüléssel, szakkör, korrepetálás levezetésével, programok (osztálykirándulás, színházlátogatás, stb) szervezésével, meg még ki tudja mivel.
Soros terv!!!!!!
Migánsok jönnek!!!!!
Boldog karácsonyt!!!
SOROOOOSSSSS!!!!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!