A magyar színházak tulajdonképpen "kuplerájok"?

1. A színházakra ez csak annyira (volt) jellemző, mint bármilyen más területre, pl. a sportra (nyilván azért jellemzőbb volt olyan területeken, ahol sok szép nő dolgozott és dolgozik, néha akár a bájait is láttató öltözékben - mint a bányákban, ahol a sörpocakos, szőrős férfiak kevésbé gerjednek egymásra talán)...

A színház világa mindig reflektorfényben volt, ahogy a film világa is (lásd: Epstein-ügy), ezért nagyobb figyelmet kap. Valójában pont azért hasznos ez a dolog, mert névtelen, arctalan nők millióinak adhat bátorságot, akik "láthatatlanok" és egy jelentéktelen üzem gyártószalagja mellett zaklatta őket a saját főnökük, hogy ők is kiálljanak és visszautasítsák a munkahelyi zaklatást.

Sajnos abból sosem lesz címlapon szalagcím, hogy "Zaklatás történt a malomcsösznédi textilgyár harmadik műszakjában" - de a malomcsösznédi varrónő is erőt meríthet egy színésznő bátorságából, hogy ő is kiálljon magáért és visszautasítsa az őt érő zaklatást.

2. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy ezek a zaklatási ügyek leggyakrabban NEM a színházakhoz kapcsolódnak és nem végzett színésznőket érintettek, hanem A FELSŐOKTATÁSI RENDSZER tanári visszaélései valójában.

Marton László nem színésznőket zaklatott (ahhoz nem lett volna bátorsága), hanem olyan "kislányokat", akik arról álmodoztak, hogy egyszer színésznők lehetnek, és tudták, hogy a nagyhatalmú Marton az SZFE fontos tanára, a felvételiztető bizottság szinte állandó tagja. Azt ígérte nekik, hogy színésznő lehet belőlük, ha megteszik neki, amit... meg kell tenniük...

Ez alapvetően tanári visszaélés. A legtöbbjükből soha nem lett színésznő, nem is voltak talán tehetségesek - egy gátlástalan tanárember visszaélt a naiv ábrándjaikkal. Sárosdi Lilla valószínű épp azért merte visszautasítani az "ajánlatát" abban a kocsiban, mert érzett magában annyi tehetséget, hogy ne kelljen ilyesmit teljesítenie ahhoz, hogy színpadra kerüljön...

3. Marton László rákban halt meg, nem volt köze a zaklatásos esethez a halálának.

4. NEM VOLT TÖMEGJELENSÉG. Ezt fontos leszögezni. A legtöbb színházi ember nem zaklató és évtizedekkel ezelőtt sem volt az. Egy Ascherről, egy Babarczyról sosem lehetett ilyet hallani sem.

5. Nem azért nem beszéltek róla nyilvánosan a színháziak, mert mindenki ezt csinálta volna, hanem azért nem, mert túl nagy hatalmú ember volt, a színházi szakma pedig egy nagyon kicsi szakma, jóformán olyan, mint egy nagyobb falu, amelyben mindenki ismer mindenkit - és amikor egy nagyhatalmú ember követ el valamit, a "kicsik" nem mernek lépni ellene...

Ehhez hozzádódik a szakma régi reflexe: "Nem teregetjük a szennyest". Ennek évszázados hagyományai vannak, arról szól, hogy a nézőben ne rombolják le az illúziót, ami belül történik, az belül marad, stb. Ettől még pletykáltak róla és rossz hírét keltették, a színházi szakma a nyelvével büntet, és néha az fájdalmasabb mint egy fegyelmi eljárás.

6. Ne felejtsük el, hogy MARTON OKOS VOLT és RAVASZ. Nem a Vígszínházban követte el, főrendezői minőségben a zaklatásait, sőt, az egyetemen is óvatos volt. Nem végzett színésznőket, sőt, legtöbbször nem is a diákjait zaklatta. Látta a tehetséget és gondja volt rá, hogy lehetőleg ne olyanokat zaklasson, akik később híres színésznőként nagyot árthatnak neki, ha a szájukra veszik.

Szerencsétlen kislányokat zaklatott, akik csak álmodoztak a színpadról, de 99%-uk sosem lett színésznő. Sárosdi Lillával hiba csúszott a "rendszerébe", rá is fizetett - igaz jó nagy késéssel...

Sosem mert volna pl. egy Eszenyit zaklatni (meg is nézhette volna magát). Alja módon, mint egy ragadozó, a gyengékre repült rá.