A Jobbikkal összefogni Orbán ellen olyan mint Szálasival összefogni Horthy ellen?
A kérdés kiíróját már törölték a gyakori kérdésekről, szeretném tisztázni hogy Horthy nem volt kiemelkedően gazdag, sőt a társadalmi pozíciójához képest eléggé szerény vagyona volt.
Az lett volna a csoda, ha 25 év munkájával nem gyarapodott volna Horthy Miklós személyes tulajdona. Az első hallásra inkább hihetetlen az, hogy korának bármely más államfőihez hasonlítva, Magyarország első emberének ingó és ingósága, bőséggel elmaradt.
Vagyona nem lett kiugróan magas, nem volt külföldi bankszámlája, nem voltak hatalmas birtokai, sőt kormányzói fizetése, soha nem hagyta el minisztereinek mindenkori járandóságát.
Sokan talán el sem hiszik, hogy a németek fogságából szabadulva az amerikai vizsgálat után, menyének, gróf Edelsheim-Gyulai Ilonának kellett szöveggépelést vállalnia, hogy meglegyen a napi betevőjük. A Németországban eltöltött négy esztendőben az egykori kormányzó adományokból és a Vatikán pénzügyi segélyéből élt.
Portugáliába António de Oliveira Salazar miniszterelnök engedélyével érkezett, aki biztosított számára egy szerény családi házat Estorilban. 1949-től az Egyesült Államok volt magyarországi nagykövete, John Flour Montgomery hoz létre alapítványt a család megélhetésére, amelyet Magyarország egykori kormányzója élete végéig megkapott.
Nagy jólétben ekkor sem dúskálkodhatott.
Meg kell nézni, hogy ez a pártoskodás hova vezetett az elmúlt 30 év során.
Antikommunistaként nyilván nem kívánom vissza a
vérvörös komcsi diktatúrát, csak azt mondom, hogy
ebben a demokráciának mondott (csúfolt - hazudott) rendszerben, ahol egy
pufajkás kommunista (Horn Gyula) és egy D-209 ügynök (Medgyessy) is miniszterelnök lehetett illetve az egykori állampárt utódszervezete még mindig jelen van a politikai életben ott nagyon nagy a baj!
Konkrétan elvettek 30 évet az életünkből!
És nem látok semmiféle különbséget a pártok között!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!