Szlovákia előtt járnánk, ha Orbán a kivételes képességeit jó célokra használta volna fel?
Orbánnak semmiféle kivételes képessége sincsen. Sőt.
Szlovákia előtt járnánk, sőt előrébb, ha Orbán helyén régen egy kivételes képességű államférfiú vagy hölgy ülne, nem ő.
Igazából Orbánnak nem a képességei kivételesek, hanem a társadalmi státusza.
Kim Dzsong Unnak sem kivételesek a képességei, inkább a helyzete az az é-koreai társadalmon belül.
Direkt írkáltok unalmatokban egyre nagyobb baromságokat?
2010-ben az államcsődtől az imf hitel mentette csak meg az országot. 1 millió embert fenyegetett a devizaválság miatt teljes eladósodás, kilakoltatás. A munkanélküliség 10% felett volt, az államadósság hatalmas és nagy része devizában. Azért szerezett akora parlamenti többséget a fidesz-kdnp mert a kormányon levő mszp-szdsz rettentően rossz helyzetet teremtett az országban. A görögökkel voltunk egyformán nagy bajban.
EBBŐL a helyzetből hozták fel Orbánék pár év alatt az országot úgy, hogy a munkanélküliség 3-4% közöttire csökkent, miközben a foglalkoztatottak száma megnőtt, tehát nem elmentek az emberek, hanem többen dolgoznak. És nem, ebben nincsenek benne a közfoglalkoztatottak, akik ma már kb. 100 ezren vannak csak.
A bérek reálértéken 2013 óta folyamatosan nőnek.
Ahogyan nő a GDP, a hitelminősítők már felminősítették az országot stb. stb. stb.
Nem, Orbán nem varázsló, nem képes csodát tenni. De egy országot sem tudsz mutatni amelyik ilyen rossz helyzetből ilyen rövid idő alatt ilyen jó gazdasági állapotba tudott kerülni. A görögök a töredékét sem tudták elérni, pedig az euró miatt oda nyomták a segítséget ahogy csak lehetett.
Kérdező, te milyen jó célokról beszélsz egyébként?
Írd már le.
Köszi
9.: Nem beszéltem jó célokról, hanem kérdeztem! Nem látod? Vak vagy?
Szívesen!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!