Fideszesek mi lenne az amiért már elpártolnátok a Fidesztől?
Szerintem amíg a kicsinyes, önös érdekeiknek megfelelően kormányoznak, addig rájuk szavaznak.
Ez addig tartható fent, amíg az EU tolja a lóvét.
Ha az EU elzárná a pénz-csapot, az ország néhány hónapon belül államcsődbe kerülne miközben Orbán és haverjai viszont multi-milliárdosok.
Amíg öt kiló krumpli van, addig fideszbirka is!
A kilencezres alamizsnáról nem is beszélve!
Nem vagyok fideszes, de talán tudok erre válaszolni.
2010 óta egyetlen egyszer történt meg, hogy a fideszes szavazók tömegével otthagyták a pártjukat.
Ez 2014 őszén volt amikor a mérvadó közvéleménykutatók szerint 900.000 és 1.100.000 közötti szavazót veszített el a Fidesz.
Ez akkor volt, amikor Simicska szakított a Fidesszel Paks2 miatt, illetve a párt olyan konfliktusba került Amerikával, hogy az USA kormányzati korrupció miatt a NAV elnökét és még 5 Fideszes nagykutyát (egyesek szerint Habonyt is) kitiltotta a területéről.
Itt még a lakosság idegeit is borzolta a Fidesz azzal, hogy meg akarta adóztatni az internetet.
Ja igen ekkor még nem volt migránsválság és Soros-kampányok sem.
De aki reménykedni kezdeni annak szólok, hogy egy ilyen krízishelyzetben is a mérések szerint 1,3 - 1,5 millió szavazó még ekkor is kitartott a Fidesz mellett.
86 000 migráns kevés volt
Döglődő eü kevés volt (orvosi kamara második világháborúban nyilatkozta nem biztosított a beteg ellátás meg idén!)
Oktatás romokban kevés volt
Giga adók kevés volt (33,5% bevétel 27% áfa kiadás utáni)
Putyin giga hitel kevés volt
Demokrácia leépítése kevés volt
Szólás szabadság korlátozása kevés volt
Rabszolga törvény kevés volt
Március 15.-én a polgárok nyílt megfenyegetése kevés volt
A fidesz egy vallás, tényleg ezek olyan buták ha a gyereküket darabolná fel előttük a fűrer tapsolnának hozzá.
Amikor mészáros korrupciójára az a válasz "legalább mágyár lup" NEM TI OSTOBÁK !!! LOPNI SENKINEK NEM SZABAD !!!
Őket ez se izgatja......
#6
Igazad van...ilyen mentalitással legyen egypárt rendszer. Miért is ne?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!