Miért szükséges ennyi stadion?
# 22-es, értem én, hogy épp eláruljuk a saját szövetségeseinket, akikhez önként csatlakoztunk, senki által sem kényszerítve, de ez ne legyen már büszkeségre okot adó érdem!
Brüsszel pedig nem Moszkva, akármit is hazudtok. Az EU MI VAGYUNK, Brüsszelben a mi képviselőink ülnek az Európai Parlmentben (ha jól tudom, a magyar delegáció többsége fideszes), azok a választott képviselők, akiket az egyes tagállamokban a nép oda küldött (ráadásul a kis országok felül vannak reprezentálva a nagyokhoz képest arányaiban).
Az Európai Bizottságba minden ország egy-egy biztost delegálhat (a miénk a fideszes Navracsöcs Tibor, a Fidesz volt frakcióvezetője).
Az Európai Tanácsban (Miniszterek Tanácsában) minden ország külügyminisztere ott ül, EGYENLŐ SZAVAZATI JOGGAL és vétójoggal. Egy kis sz..ros ötmilliós Szlovákiának vagy tízmilliós Magyarországnak AZONOS SZAVAZATEREJE VAN mint a hat-nyolc-tízszer nagyobb és erősebb Franciaországnak, Németországnak, Nagy-Britanniának, stb.
Atomhatalmakkal, a világ legerősebb gazdaságai közé tartozó országokkal, pénzügyi világhatalmakkal ülhetünk le egy asztalhoz, EGYENLŐ partnerként!
Amikor száz évvel ezelőtt ugyanezek a hatalmak a fejünk fölött döntöttek rólunk Trianonban, vagy akár csak harminc éve,amikor Moszkvából diktáltak nekünk, a megkérdezésünk nélkül, álmodni sem merhettünk volna arról, hogy valaha EGYENRANGÚ PARTNERKÉNT ülhetünk egy asztalhoz a franciák, németek, spanyolok, britek vezetőivel.
Sajnos ti, fidesz-agymosottak beteges hazudozók vagytok. Szeretitek azt a látszatot kelteni, mintha Brüsszelben is lenne egy Putyin, aki DIKTÁL és mi olyan alárendelt szerepben lennénk vele szemben mint Fehéroroszország vagy Kazahsztán Oroszországgal szemben az Eurázsiai Unióban.
Mert az Eurázsiai Unióban ma is DIKTÁL Moszkva. Nem az van, hogy SZAVAZNAK, és ha leszavazták Putyint a többiek, akkor sorry, nincs megállapodás. Neeem, ott Putyin szavaz egyedül!
Az EU DEMOKRATIKUS döntéseket hoz (és bizony a magyar és lengyel vétókon bukott el nem egy ilyen döntés, legutóbb az EU-Afrika csúcson magyar vétó miatt nem lett megállapodás).
Nektek általában a demokrácia nem tetszik, azaz nehezen bírjátok feldolgozni, ha az Európai Parlamentben 540 millió ember képviselői LESZAVAZNAK benneteket, és nem diktálhat mindig mindenben a tízmilliós Magyarország a maradék 540 millió embernek az EU-ban!
Sajnos nem értitek a demokráciát, ami történetileg nem csoda, hiszen mindig leigázott, csatlósország voltunk. Vagy a török és az osztrák, vagy csak az osztrák (Monarchia), vagy a német (második világháború) vagy a ruszkik (Tanácsköztársaság, Rákosi, Kádár) mondták meg, merre az arra.
A magyar Mohács óta sosem volt valóban és ténylegesen szuverén nép, amely beleszólhatott volna az európai vagy a világpolitikába.
Sajnos most látszik tisztán, hogy erre nem is képes, kulturált módon, betartva a játékszabályokat egy szövetségi rendszeren belül.
A tény, hogy fél évezrede leigázott csatlósok, szolganép vagyunk más hatalmak mellett, alkalmatlanná tett bennünket a normális együttműködésre. Úgy tűnik, csak az erő nyelvén ért a magyar, képtelen felnőni odáig, hogy konstruktív partner legyen.
Van megoldás: a kétsebességes EU. Le kell választani az eurozónáról a külső karéjt, Szlovákiánál szépen meghúzni a határt, és a magyarok, lengyelek, románok, bolgárok legyenek boldogok az egyenlő távolsággal az EU és Moszkva közt, meg a forintjukkal, zlotyijukkal, lejükkel, levájukkal, a korrupt kormányaikkal és ne szólhassanak bele a világpolitikába, mert nem alkalmasak rá, hogy megtegyék.
Erről remek közös dolgozatot adott ki a francia és a német külügyminiszter, és tökéletesen igazuk van. Szerintem csak azért nem lépték még meg, mert a románokért valóban kár lenne, az ő integrációjuk gyors és sikeres, a korrupcióellenes küzdelmük példaértékű, ráadásul fontosak az EU-nak (két NATO-támaszpontjuk, köztük fekete-tengeri kijáratuk, stratégiai földrajzi helyzetük és jelentős erőforrásaik okán).
# 24-es, természetesen sosincs előre szó előre nem látható válságokról.
Arról viszont VOLT szó, hogy BÁRMILYEN válságba kerül egy EU-tagállam, azt KÖZÖSEN orvosolják a tagállamok, az EU alapokmányában rögzített SZOLIDARITÁS elve alapján.
Az EU nem azért haragudott meg Magyarországra, mert nem védte meg a schengeni határokat és regisztrálatlanul átengedett az országon közel 200 ezer migránst az EU-ba 2015-ben.
Ezt megértette mindenki, és Németország egyedül kezelte ezeknek a menedékkérőknek a helyzetét (egyetlen más országba sem osztottak belőlük, nem voltak részei a menekültkvótának sem!).
Magyarországra ott haragudtak meg az EU-tagállamok, amikor nem vállalt szolidaritást GÖRÖGORSZÁGGAL és OLASZORSZÁGGAL.
Ebbe a két országba olyan mennyiségű menedékkérő került TENGERI úton akkoriban (a vízből kihalászott emberekről van szó, akiket a nemzetközi tengerjog értelmében köteles kimenteni minden tengeri kijárattal rendelkező ország), amiben kishíján összeroppant a görög és olasz rendvédelmi és menekültügyi rendszer.
Ekkor ült össze válságtanácskozásra az Európai Unió Tanácsa (Miniszterek Tanácsa), amely az EU legfőbb döntéshozó szerve, az Európai Parlament mellett és kétharmaddal hoz döntéseket.
Az Európai Unió Tanácsában NÉGYÖTÖDÖS TÖBBSÉGGEL megszavazták a görögök és olaszok megmentéséről szóló rendeletet (28 tagállamból 23 megszavazta, Finnország tartózkodott és 4 db tagállam szavazott ellene: Csehország, Románia, Szlovákia és Magyarország).
Így született meg A nemzetközi védelem területén Olaszország és Görögország érdekében elfogadott átmeneti intézkedések megállapításáról szóló, 2015. szeptember 22-i (EU) 2015/1601 számú tanácsi határozat.
A határozat miatt KÉT tagállam, Magyarország és Szlovákia pert indított, amit JOGERŐSEN ELVESZTETTEK az Európai Unió Bíróságán, amely megállapította, hogy a határozat összhangban van az EU alapszerződésében rögzített tagállamok közti SZOLIDARITÁS elvével.
A határozatot végül MINDENIK TAGÁLLAM BETARTOTTA, EGYEDÜL MAGYARORSZÁG NEM.
Lengyelország volt még, amelyik a kvótánál valamivel kevesebb menedékkérőt fogadott be átmenetileg, de EGYEDÜL MAGYARORSZÁG volt az egész EU-ban, amelyik EGYETLEN MENEDÉKKÉRŐ ügyét sem vállalta át.
A határozat egyébként világosan leszögezte, hogy CSAK ÉS KIZÁRÓLAG Görögországban és Olaszországban REGISZTRÁLT menedékkérőket kell IDEIGLENESEN elhelyezni és lefolytatni a menekültügyi eljárásukat a tagállamok hatóságai által, a tagállamok nemzeti törvényeinek megfelelően.
Minden jogosulatlan menedékkérőt automatikusan ki lehetett utasítani, a jogosultakat pedig menekült, menedékes, oltalmazotti vagy befogadotti státussal lehetett ellátni.
A teljes eljárást az EU pénzén kellett volna lefolytatn, 6000 euró / menedékkérő támogatással.
Ezt MINDEN EU-tagállam megtette, csak Magyarország nem.
Magyarországon tudjuk mi történt: egy olyan, minden valóságalapot nélkülöző gátlástalan hazugságkampány, aminek következtében például a te agyadban is az a színtisztiszta hazugság maradt meg, hogy a kvóta tulajdonképpen a Magyarországon 2015-ben regisztrálatlanul átvonult menedékkérőket osztotta vissza a tagállamokra.
Ez HAZUGSÁG.
A kvóta alapján minden tagállamba CSAK ÉS KIZÁRÓLAG Olaszországban és Görögországban már REGISZTRÁLT menedékkérők lettek szétosztva, azért, hogy ezt a két tagállamot tehermentesítsék a szolidaritás elve alapján.
Véletlenül én olyan tagállamban, Romániában élek, amelyik a Magyarországra kirótt kvóta DUPLÁJÁT kapta és TELJESÍTETTE.
Képzeld el, hogy már rég lefolyt az összes eljárás, akik jogosulatlanok voltak, azokat kiutasították, akik jogosultak voltak, menekült státuszt kaptak. Többségük, kihasználva az EU-n belüli szabad mozgás jogát (ami menekültekre is érvényes), már régesrégen Németországban vagy Franciaországban van, egy kisebb részük itt maradt és beilleszkedett.
EGYETLENEGY incidens NEM TÖRTÉNT, senkit nem erőszakoltak meg, senkit nem bántalmaztak, senkit nem öltek meg, semmilyen probléma nem volt velük, egyetlen terrorcselekmény nem történt. Ugyanolyan normálisan élnek mint a többi, évszázadok óta itt őshonos muzulmán (törökök, tatárok, muszlim cigányok).
180 ezer muszlim vallású román állampolgárral egy országban élve sem félek egyáltalán az általuk lakott tengerparton nyaralni (ráadásul zseniális a konyhaművészetük és nagyon finom a török kávé).
Az Európában az elmúlt években történt EGYETLEN terrorcselekményt SEM a kvótamenekültek követték el egyébként, Párizsban sem kvótamenekült gyilkolt, hanem a magyar hatóságok által regisztráció nélkül, ellenőrizetlenül az EU-ba átengedett migráns.
Szóval mi itt Romániában köszönjük, egész jól megvagyunk, és így 2019 táján egyre röhejesebbnek tűnik, hogy ti ott az anyaországban még most is a 2015-ös migrációs krízis bűvöletében léteztek és a 2015-ös, mindenki más által már régesrégen sikeresen teljesített menekültkvóta körül forog minden gondolatotok.
Nálunk ez már a MÚLT, nálatok, úgy látom, 2015 még a jelen. Sőt, ahogy kinéz, a jövő is az... :-(
25 Aki nem látja előre, hogy ha védtelenül hagyom a határokat, akkor azon bármikor, bármennyi migráns áthatolhat, akkor az illető nem normális! Úgyhogy ez eleve előre eltervezett dolog volt! Ezért ide semmilyen alapon, semmilyen "szolidaritásból", se ideiglenesen, sem állandóan nem jöhet migráns!Egyetlen európai uniós országba sem érkezhet jogosultan menedékkérő sem, hanem csak a háború súlytotta országgal közvetlenül szomszédos biztonságos országba (Törökországba).
Az minket nem érdekel, hogy Romániában mi van. Pont azért veszítettük el Erdélyt is, mert annakidelyén engedték beáramolni a román és más nemzetiségű tömegeket, valamint azért, mert engedték túlszaporodni őket a magyarság rovására!
Akkora a demokrácia az EU-ban hogy még azt is el tudják érni, hogy a tartózkodó szavazás nemnek minősüjön bizonyos esetekben, ha valakinek ez áll érdekében.
Ugye emlékszünk rá? Pár hónapja történt.
# 26 "Aki nem látja előre, hogy ha védtelenül hagyom a határokat, akkor azon bármikor, bármennyi migráns áthatolhat, akkor az illető nem normális!"
A schengeni határok védelme az övezet külső tagállamainak kötelessége, jelenleg dél-keleten Magyarországé a Schengeni Egyezmény szerint.
Ha 2015-ben valaki nem látta el e külső határok védelmét, az Magyarország volt, amelyik átengedett, sőt átSZÁLLÍTOTT mintegy 200 ezer migránst, REGISZTRÁCIÓ NÉLKÜL a határairól (a Schengeni övezet határairól) az osztrák határra.
Tény, hogy Magyarország 2015-ben ezt a kötelességét nem látta el. De ezért már nehogy más tagállamoknak pattogjatok, pont a ti feladatotok lett volna!
"Ezért ide semmilyen alapon, semmilyen "szolidaritásból", se ideiglenesen, sem állandóan nem jöhet migráns!"
Akkor ki kell lépni az EU-ból, tisztességesen, ahogy a britek tették. Az EU egyik ALAPELVE a szolidaritás, ha nem tetszik, kívül tágasabb!
Az nem oké, hogy leszívjátok az EU-támogatásokat, de nem tartjátok be az EU alapelveit.
Lépjetek csak ki nyugodtan, legalább több forrás jut a többi tagállamnak, köztük Romániának is!
Azon kívül, hogy szégyellném, hogy magyar vagyok, az ország fejlődése szempontjából, amiben élek, egyáltalán nem bánnám.
"Egyetlen európai uniós országba sem érkezhet jogosultan menedékkérő sem, hanem csak a háború súlytotta országgal közvetlenül szomszédos biztonságos országba (Törökországba)."
Ha nem jogosult, ki kell utasítani. A kvótáró szóló tanácsi határozat nem azt mondta meg, mit csináljanak velük a tagállamok, hanem hogy vegyék át, helyezzék el IDEIGLENESEN és FOLYTASSÁK LE A MENEKÜLTÜGYI ELJÁRÁSUKAT az adott ország törvényei szerint. Ha a magyar törvények szerint jogosulatlanok voltak, akkor ki lehetett volna utasítani (a román törvények szerint többségük jogosult volt és megkapta a menekültstátuszt, de ez már minden tagállam BELÜGYE, a lényeg az volt, hogy vegyék át és folytassák le az eljárást).
"Az minket nem érdekel, hogy Romániában mi van. Pont azért veszítettük el Erdélyt is, mert annakidelyén engedték beáramolni a román és más nemzetiségű tömegeket, valamint azért, mert engedték túlszaporodni őket a magyarság rovására!"
Nem azért vesztettétek el Erdélyt, hanem azért, mert folyamatosan a rossz oldalra álltok minden egyes helyzetben, szinte reflexből.
Az első és második világháborúban is a vesztes németek és osztrákok oldalára állt a "zseniális" magyar diplomácia, a hidegháborúban szintén a vesztes szovjet oldalon parádézott Magyarország (igaz, akkor nem tehetett mást), most pedig újra a rossz oldalra kezd sorolni a magyar vezetés, Putyin szolgái közé.
Nem tudom, hogy gondolhatja bárki, hogy a 140 milliós Oroszországnak, aminek a gazdasága sehol sincsen (a GDP-je a 30 milliós Kanada szintjén mozog, a legnagyobb EU-tagállamok egyenként is kenterbe verik) bármilyen esélye is volna hosszú távon az 550 milliós EU-val szemben és a 350 milliós lakosságú Egyesült Államokkal szemben, a világ legerősebb gazdaságával (EU) szemben, a NATO-val szemben, a világ négy legerősebb pénznemével szemben (Font, Euró, Dollár, Svájci Frank).
Megint a vesztes oldalra kezdtek sorolni, a hagyományos magyar diplomáciai "zsenialitás" törvényszerűségei által.
Magyarország Trianonban és Párizsban is több tízezer négyzetkilométernyi színmagyar lakta területet vesztett el a határai mentén (Nyugat-Erdély, Dél-Felvidék, Dél-Nyugat-Kárpátalja, Észak-Vajdaság, stb.).
Majd ha száz év múlva Magyarország a mai Pest megyére fog kiterjedni, esetleg észreveszitek, hogy baromi elhibázott külpolitikát folytattok?
Már az a Horthy is azt folytatott, akit most Orbán utánozni próbál, még gyengébb minőségben.
Az unokáink, olvasva a nemzetünk történelmét, csak álmélkodnak majd, hogy lehetett ilyen következetesen önpusztító, önsorsrontó a nagyapáik (de-)generációja, és hogy sikerült mindig újra és újra a vesztes oldalra pávatáncoltatni Magyarországot.
Döbbenetes! De csináljátok, ahogy akarjátok, nekem csak annyiban fáj, hogy magyar emberként rossz nézni, ahogy az anyaországom tönkreteszi és lejáratja magát a nemzetközi porondon. :-(
# 27-es "Akkora a demokrácia az EU-ban hogy még azt is el tudják érni, hogy a tartózkodó szavazás nemnek minősüjön bizonyos esetekben, ha valakinek ez áll érdekében."
Én komolyan nem tudom, ki hazudja ezeket nektek, de NEM EZ TÖRTÉNT.
Ha a Sargentini-jelentésre gondolsz, ott az volt, hogy a tartózkodó szavazatokat NEMLÉTEZŐNEK tekintették (kvázi hiányzóknak).
A Fidesz baja pedig az volt, hogy miért nem számolták bele az összes szavazatszámba, mert akkor nem lett volna meg a kétharmad (66,66%), hanem "csak" 65% szavazott volna ellenük.
Tehát ŐK AKARTÁK BELESZÁMOLNI, az EP házbizottsága épp hogy FIGYELMEN KÍVÜL HAGYTA a tartózkodásokat.
Csak az IGEN vagy NEM szavazatokat adták össze, így pedig 71% volt az IGEN-ek aránya az "összes" (igen+nem) szavazat közül. Ha hozzáadják a tartózkodásokat is, akkor "csak" 65% lett volna.
Komolyan, nem tudom elképzelni, ki moshatja az agyatokat olyan hazugságokkal, hogy a tartózkodásokat hozzáadták az igenekhez! Ez abszurdum!
Épp hogy kivonták és nem vették figyelembe (más szavazásokkor is jártak el így egyébként, mindig a házbizottság dönti el). A Fidesz szerette volna, hogy adják hozzá, mégpedig az össz-szavazatszámhoz (így kvázi NEM-nek számított volna, a "nem" szavazatoknak kedvezett volna).
Szóval teljesen el vagytok ti tájolva, barátom!
28 Magyarországra azért jöhettek migránsok, mert Görögország és Bulgária beengedte őket. Úgyhogy a határzár ezért készült el később, hiszen láttuk, hogy mindenki tehetetlenséget színlel. Szolidaritást sem vállalhatunk azokkal, akik nem végezték el a kötelességüket, nem védték meg a külső határokat. Az egyedüli szolidaritás tehát a jogszerűség helyreállítása, a migránsok kiutasítása, visszaszállítása.
Magyarország már a határon lefolytatja a vizsgálatot és senki sem léphet beljebb, aki nem jogosult.
"Nem azért vesztettétek el Erdélyt, hanem azért, mert folyamatosan a rossz oldalra álltok minden egyes helyzetben, szinte reflexből."
Mi az, hogy rossz oldal? Ez nézőpont kérdése! Ha Magyarország homogén ország lett volna, akkor bárhová áll, egyetlen négyzetmétert sem veszíthetett volna el. Előre ki tudja megmondani, hogy ki lesz a vesztes és a győztes? Erre még a zseniális Románia sem volt képes: [link]
Ezért sosem arra az oldalra kell állni, amely a nyerő pozicióban mutatkozik, hanem mindig a jogszerűség és az igazságosság oldalára kell állni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!