Szerintetek mennyire vicces Gyurcsányné alelnöki kinevezése?
11
Bocs.
Nem "álmot" mondott, mint az a néger prédikátor a 60-as években Amerikában?
"egy senkiből faragott képviselő"
Ez csak a te tájékozatlanságodat mutatja.
Volt a Pénzügyminisztériumban főosztályvezető-helyettes, ő volt Medgyessy kabinetfőnöke, tanított az ELTE-n, elnökhelyettes volt a Miniszterelnöki hivatalban. Jogász és közgazdász. Vezérigazgatója az Altusnak. Sok mindent lehet rá mondani, de hogy múlt nélküli senki lenne, azt nem nagyon.
14
Elnézést, de MINDEN, amit csak a Dobrev lehetőségben kapott, állás, funkció, beosztás, az KIZÁRÓLAG az Apró családba születésének az egyenes következménye volt. Hatalom és hálózatépítés, semmi más.
Kezdve azzal, hogy a Közgáz külker szakára senki mást nem vettek föl, mint FŐvezető, FŐpartizán, stb gyerekét, mint az Apró Piroskát, a Gyurcsány feleségének, a Dobrev Klárának az anyját.
16
Ég és földet nem lehet összehasonlítani.
Még a csövesnek állt, az apjukat nyilvánosan megtagadó gyerekeiknek is utánanyúltak a szoc.rend. kommunistái.
Lehet akármilyen intelligens egyén a Dobrev Klára, akkoris nyilvánvaló és bizonyítható, hogy a nagyapja-apja-anyja vonalának a folytatója, és mint internacionalistává átöltözködött kommunista, CSAk a magyarok ellen lehet-tehet. Persze kokárdával a mellén, hogy látsszon, hogy kikből élt a családja mindig is. Sárga blézerben, hogy látsszon az is, kiktől zabrálták a házukat.
Nem baj, így is megeszik a cuki kis pofikáját. Hiszen ő is csak azt mondja, hogy "ha én nem tettem volna, megtette volna más", igaz-e?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!