Magyarország miért nem használja ki az Ukránok által gerjesztett konfliktust?
#20
'Állítás: A közönyös „Nyugat” nem segítette a magyarokat 1956-ban
Cáfolat: A nyugati kormányok és közvélemény rendkívüli szimpátiával fordult Magyarország felé, és együttérzéssel fogadta a Szovjetunió brutális katonai fellépése következtében oda menekült magyarokat.
Bővebben: Az 1956–1957-es magyar menekültek lényegesen kedvezőbb bánásmódban részesültek, mint a korábbiak, vagy más, korabeli európai emigránsok. A kiemelkedő nemzetközi humanitárius segítségnyújtás eredményeképpen a nagyszámú menekültet sikerült integrálni a demokratikus rendszerben élő társadalmakba. Ennek összköltsége 100 millió feletti dollár volt (mai értéken ez körülbelül egymilliárd dollár), így jóval többe került, mint az 1954-ben létrehozott ENSZ Menekültügyi Alapba a menekültprobléma megoldására befolyt összeg.
A nemzetközi joggyakorlat ekkoriban megvédte a menekülteket attól, hogy visszaküldjék őket a számukra veszélyt jelentő országokba.
Abban lényegében megegyeznek a források, hogy a nyugati közvélemény rendkívüli szimpátiával, együttérzéssel fogadta a Szovjetunió brutális katonai fellépése következtében oda menekült magyarokat. Ráadásul nem kellett tartaniuk attól, hogy ellenséges tevékenységet folytatnak, antikommunizmusukhoz nem fért kétség. A kedvező fogadtatást segítette a munkaerő iránti fokozódó kereslet: a többségükben egészséges, képzett fiatalok közül sokan azonnal munkába állhattak.
A magyar menekültek nyugati befogadásának különleges sikerét részben propagandaokok is elősegítették. A hidegháborús rivalizálás, az ideológiai küzdelem közepette a Nyugat politikai és erkölcsi vereségét jelentette volna, ha a magyar menekültek – beilleszkedési problémák miatt – tömegesen hazatérnek „a szabad világból”. Ennek ellenére számosan a hazatérést választották, közülük jó néhányan ezzel az önmaguk tragédiáját idézték elő.'
www.tenyleg.com-ról
Ok, már éátom, hogy te mit gondolsz, segítségnek.
A politikai szimpátia kinyilatkoztatása, és az, hogy a kimenekült kb 150.000 embert befogadták,- akik közül sok, a környező nyugati országnál nem is ment tovább - az nálam nem meríti ki a segítség nyújtás fogalmát, vagy azt, hogy a nyugat segítette volna Magyarországot.
Viszont a gerinctelenség fogalmát kimeríti az, hogy az USA a forradalmárokat - a forradalom kirobbanása előtt - , maximális támogatásáról biztosította, és még katonai segítséggel is biztatta.
Aztán szépen magára hagyta.
Amikor aztán Franco tábornok 100.000 fős önkéntes és felfegyverzett íerege megindúlt a Magyarok megsegítésére, a nagy segítő -gerinctelen nyugat- USA visszafordította őket.
És még....
Ennyit a segítésről. Nem tud érdekelni, a politikai eggyüttérzés segítségnek történő beállítása.
Magyarország a végén, mindig egyedül találta magát a hűség, a becsület, az igazság mezején folytatott harcokban.
Gondold ahogy akarod, én nem vesződöm az itteni elmék okításával.
#22
Szerinted a két szuperhatalomnak megért volna egy konfliktust -akár világháborút- azért, hogy a magyar legnagyobb örömére felszabítósdit játszanak oda-vissza? :) Az viszont kétségtelen tény, a nyugati -kivált amerikai- harcias szónoklatok elültettek egy hamis ábrándot az itthoniakban arról, az amerikaiak készek akár fegyverrel is harcolni értünk. Charles Gati-tól tudom ajánlani a Vesztett illúziókat, melyben részletekbe menően ecsetelgeti, konkrétan miféle szándékok húzódtak meg az amerikai felszabadító retorika mögött. (Ami egy remek politikai marketing fogás volt és lehetett vele szavazókat szerezni).
Akkor igazam van, vagy igazam van.
Úgy érzed, hogy nem olvastam erről eleget?
Na nem piszka, :) köszönöm a könyvet, de már van véleményem, erről a témáról.
Az általad ajánlott könyv is, csak a nyugat gerinctelenségét, és Magyarország iránti közömbösségét erősíti.
Nem kívánom ezt, tovább vitatni. Nem miattad, csak már írtam miért.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!