A nyugat-európaiak még mindig a sötét középkorban élnek a volt szocialista, kelet-európai országokhoz képest?
-Kelet-európában természetes, hogy valaki minden nap egyszer megfürdik. Nyugaton ez ritkább esemény. Angolok pár naponta, németek hetente, franciák talán havonta.
-Kelet-európában természetes, hogy a lakások, házak télen teljesen fel vannak fűtve. Nyugaton inkább spórolnak a fűtéssel, és pulóverben, kabátban ülnek bent.
-Kelet-európában természetes, hogy szeretjük a jó ételeket, italokat, dínom-dánomokat és a fizetésünk nagy része ezekre megy el. Nyugaton inkább spórolnak az ilyenekkel és az év nagyrészét aszkéta módon élik le, hogy évente új autót vehessen, vagy elmondhassák, hogy idén is jártak valami pálmafás tengerparton.
-Kelet-európában természetes, hogy szinte mindenki ateista értékek szerint él, a kereszténynek rendszerint inkább politikailag konzervatívabb emberek vallják magukat, akik nacionalisták és hagyományőrzők. Nyugaton nem ritka, hogy egy fiatal lány belehal az ördögűzésbe (Németország) vagy meghal kanyaróban, mert a turbó-vallásos szülei nem oltatták be (Hollandia)
-Kelet-európában imádják a gyerekeket, ahogy megszületik a gyerek, az egész család körülötte forog. Anyuka halálra babusgatja, apuka elviszi horgászni, autót szerelni, nagypapa, nagymama mesél neki régi történeteket megtanítja fát vágni, tüzet rakni, varrni. Nyugaton a gyerekek "rideg tartásában" hisznek, már babakorban sem rajongják körül őket, azután meg hogy a gyermek tud beszélni még hidegebb lesz a viszony, semmi ölelés, puszi, időnkénti együttalvás, közös programok, csak elvárások, hogy tanuljon a suliban, minél hamarabb keressen pénzt stb.
Sem a kommunizmus, szocializmus, kapitalizmus nem életképes tisztán önmagában. Csak józanul működő rendszerek életképesek, mindegy hogy minek mondják magukat papíron.
Kivéve Észak-Korea. Az az ország teljesen érthetetlen, és nagyon veszélyes társadalmi példa.
Szvsz eddig 3 irányból jött katasztrófa M.o.-ra: nyugatról, keletről és délről. Északról leginkább nem jött semmi.
Fürdés: A mindennapos szappanos fürdés károsítja a bőr természetes védőrétegét, amit aztán pótolhatunk kül. testápolókkal,azok meg tele vannak káros vegyi anyagokkal. Én is csak kánikula idején fürdöm minden nap, máskor csak a kritikus részeket mosom meg.
Fűtés: A korszerűsített fűtésű panelokban már 21 fok van beállítva, illetve a fürdőben melegebb. Aki meg kertes házban lakik, nemigen van pénze szaunát csinálni a házából, legalábbis az ismerőseimnek nincs.
Ételek: Kis hazánk lakói Európa legkövérebb nemzete, ezt nevezed te felvilágosodásnak? [link]
A két utolsó megállapításod szerintem szimplán nem igaz.
A vallás mellett itt van a sok ezotérikus marhaság, amikben rengetegen hisznek.
Összességében mi élünk a sötét középkorban, a falvakban már megvan a jobbágyrendszer is, csak közmunkának hívják.
Azért ez a nagy gyerekszeretet sem igaz szerintem.
Lehet,hogy körbeugrálják a gyereket,amikor megszületik,de keleten eléggé szociáldarwinista a társadalom,sokkal kevésbé emberbarátok.
Talán nem csak addig kellene szeretni az embert,amíg gyerek.
"Jó ételek és italok"
Most arra gondolsz,hogy nyugaton kevésbé tömik magukba a CH dús és zsíros kajákat?
Kérdés kinek mi a jó.
A jó nem szinonímája az egészségesnek.
A briteket leszámítva a kelet-európaiak között több a túlsúlyos.
A fürdés nem hinném,hogy igaz.
Azt hallottam,hogy a németek nem fürdenek minden nap.
Igazából velem is előfordul néha,ha pl nem volt "nagy dolog".
Az izzadtság az egy külön téma.
Sokan alvás közben is leizzadnak,van,aki ezért inkább reggel zuhanyzik.
A lényeg,hogy az intim területeket tisztán tartsa az ember.
Folytatom még a felsorolást:
- Kelet-Európában, de főleg Magyarországon, előbb sikerült védőoltásokkal visszaszorítani a főleg gyerekeket sújtó súlyos, gyakran halálos betegségeket.
- Kelet-Európában sokkal kevesebb pénzből, mindenki által hozzáférhető, hatékony egészségügy jött létre.
- Kelet-Európában sokkal jobban visszaszorult a készpénz használat, többen fizetnek bankkártyával, mint Nyugat-Európaban, leszámítva a skandináv országokat, ők ebben hozzánk képest is előrébb járnak.
- A banki infrastruktúra, a mobiltelefon hálózat, és a vezetékes internet lefedettség sokkal fejlettebb Kelet-Európában, nyilván ebben szerepe van annak is, hogy itt később épült kiy így fejlettebb technológiákra épült, ott meg nehezen megy a régi rendszek lecserélése.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!