1/5 anonim válasza:
Nem az 79-es forradalom után változtatták meg? Gondolom ilyen leszámolunk a régi rendszerrel és valami új jön új néven szerintem.
2/5 anonim válasza:
Ha hihetünk a wikinek (én nem mindig szoktam, de itt egész helytállónak tűnik), akkor nyugaton 1935-ig Perzsiának hívták, de az Irán elnevezés is nagyon régi, az Akhaimenida-ház óta (ez az Óperzsa Birodalom (Kr. e. V. század) ismert.
Reza Pahlavi sah 1959-ben bejelentete, hogy mindkét név helyes. Végül hivatalosan mindenhol az iráni forradalom (1979) után lett Irán.
Gondolom az indok az, hogy a Perzsia szó a görögből származik, az antik görög történetírók munkái alapján és inkább Európában volt elterjedt. Az Irán szó meg mentes ettől.
3/5 anonim válasza:
Hihetünk, az iráni honlapok önmaguk történelméről lényegében ugyanezt mondják. Az irániak egyaránt szívesen veszik, ha őket iráninak vagy perzsának nevezi az oda látogató, és veszélyes őket arabnak nevezni.
4/5 anonim válasza:
Nem változtatták meg, Irán az a perzsa (fárszi) neve az országnak. Úgynevezett endoníma, azaz ahogy helyben önmagukat nevezi a térséget az ott élő nép. Perzsia pedig exoníma, azaz a kívűlállók által használt név. Ahogy nálunk például a Magyarország endoníma, a Hungary/Ungarn/Unkari/stb pedig exoníma. Kérhetné a magyar kormányzat is, hogy mostantól hivatalosan Magyarországnak nevezze az országot mindenki, csak nem lenne sok értelme, de lehet, hogy egy generáció múlva már meghonosodna és a Hungary lenne a kevésbé elterjedt. Persze az elterjedésnél azért lényeges, hogy mennyire egyszerű kiejteni az endonímát egy külföldinek.
5/5 anonim válasza:
Ez lehet hülyeség, de én úgy olvastam, hogy a Prince of Persia című számítógépes játék miatt változtatták meg. A kiadó perrel fenyegetőzött, hogy ők levédetik a Perzsia szót mint márkanevet és fizethet a csóri országuk annyi jogdíjat, hogy a gatyájuk is rámegy. Végül úgy döntöttek, hogy megváltoztatják az országuk nevét Iránra.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!