A németek miért szövetkeztek a japánokkal?
# 8/11 Időpont ma 19:25
Folytassuk ott, hogy Hitler ultimátumot kapott Lengyelország lerohanása miatt. Nem kéne más országokat megtámadni.
Azt ne feledjük, hogy az utóbbi pár évszázadban (vagy talán régebben is?) többnyire avval szövetkezett a legtöbb nyugati állam, akivel AKTUÁLISAN érdeke volt, azaz váltogatta partnereit és ellenségeit, többnyire aljas okokból. (Talán részben Japán is ide értendő.)
Ennél fogva, ha hónapokkal, évekkel később ellentétes érdeke volt prioritásban adott másik állammal egy állam, akkor meg ellene lett, vagy legalábbis elfordult tőle, és szövetkezett másokkal - aki utóbbiakkal megint csak hónapokig, évekig volt szövetségben, később akár őellenük is elfordult adott amerikai, vagy nyugat-európai nép (nem mind, de többnyire a germán népek ill germán többségű népekre jellemző ez a fajta sunyiság).
Pl mind a két világháború folyamán több olyan nyugati ország is mikor éppen kivel szövetkezett, majd taktikát változtatott és ellenük fordult, és a régebbi ellenségükkel szövetkeztek, majd megint váltottak stb.
Nem olyan esetekre gondolok, mint amikor kényszer, nyomás alatt volt egy ország, pl Magyarország (pl Horthy) a nácik miatt.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!