Csak az Igazi Csíki Sör gyártását tiltották be, vagy Székely sör és a többi ottani termék gyártását is?
Ha valaki tájékozottabb lenne a dolgokban megköszönném ha leírná mi is történt, mivel mindenütt csak annyit ír hogy betiltották, nem részletezik hogy pontosan mit is.
Szóval, csak a feliratot tiltották be, vagy az egész gyárat?
Csak a csíkit. Nem is lenne vele baj, ha nem azon a néven forgalmazta volna.
Eredetileg az a sörgyár gyártotta, amelyiket megvette a nevezett nagy multi. A gyárral együtt a licenszet, gyártás jogát megvásárolta. Erre kontrázott rá a most betiltott termék forgalmazója Igazi Csíki Sör néven, hogy erre mi szükség volt, hát passz. De a lényeg, hogy csak az említett márkát kell megsemmisíteni. Azt nem tudni, hogy forgalmazni fogják-e még csak más néven.
"Csak a csíkit kell bezúzatni. De nem is bánom. Az a pancsolt sz-r lejáratta a márkát rendesen plusz marha drága is volt. Akkor már inkább a kőbambi."
Ez a te véleményed, a helyi üzletláncokban általában csak a Csíki sör helyét lehetett látni, nem tudtak annyit gyártani belőle hogy elég legyen.
Csíki sör és a Ciuc premium között azért van különbség, de a bírósági döntést Uniós szinten visszautasították, aztán helyi bíróságot a Heineken megbundázta.
Idézet egy hírportálról: "Hajdu Gábor, az Igazi Csíki Sört gyártó cég jogi képviselője a Maszolnak elmondta, a marosvásárhelyi táblabíróságon jogerős ítélet született a termék gyártásának és forgalmazásának a letiltásáról, fellebbezési lehetőség nincs. Az ügyvéd megerősítette, hogy az ítélet szerint meg kell semmisíteni az Igazi Csíki Sör gyártásánál használt, ezzel a márkanévvel ellátott eszközöket is. Tájékoztatása szerint Lénárd András többségi tulajdonos keresi a megoldást arra, hogy a manufaktúra alkalmazottai megőrizzék munkahelyüket. Az ügyvéd emlékeztetett, a Heineken 2012-ben indított pert az Igazi Csíki Sör gyártója ellen. A multinacionális vállalat a termék gyártásának és forgalmazásának a leállítását kérte, arra hivatkozva, hogy összetéveszthető a Heineken Ciuc nevű söreivel. Ebben a perben született pénteken jogerős ítélet."
Majd egy másik: "Lénárd András többségi tulajdonos a Mihírnek nyilatkozva elmondta: „A spanyolországi Alicantéban működő Európai Márkahivatal legutóbb tavaly december 9-én másodfokon is nekünk ítélte a márkát. A tárgyaláson hiába magyaráztuk, hogy ez mit is jelent, egyáltalán mi a márkahivatal, a bírónő nem vette figyelembe az alicantéi döntést” – mondta Lénárd, kifogásolva, hogy a román bíróság semmibe vette az Európai Unió egyik hivatalának döntését."
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!